Sziasztok Manóók! (:
Hál Istennek a mai nap folyamán tudtam írni egy viszonylag értelmes, és számomra megfelelő részt! Suli-suli-suli! Már elegem van, de gondolom a nagy többség így van vele :D Hétvégén próbáltam írni, de....nem ment több okból kifolyólag is, amit inkább nem részleteznék ( :D ).
A bejegyzésről annyit, hogy mindenki döntse el tetszik e magának. :)
További szép, esős napot!
xx Patrícia
 |
Négy hét telt el azóta, hogy Milla-t lebeszéltem a látogatásról. Szerettem volna vele találkozni, de túl kockázatos volt a dolog. A hasamban növekvő kis lény pedig már lassan a 12-dik hétbe lépett, még nem nagyon látszott rajtam, de azért észrevehető volt, ha jobban megnéztük. A munkahelyemen minden a legnagyobb rendben volt, a munkatársakat már úgy ahogy megismertem, és megkedveltem. Folyamatosan volt dolgom, valamikor kollégáknak segítettem szervezkedni, máskor meg rendezvényeken viseltem a cég nevét, szóval sosem unatkoztam. Akkor tájt sokat idegeskedtem, mert megtudtam, hogy a Steffan Group fogja rendezni a One Direction fellépését az MSG-re. Bármennyire is próbáltam elkerülni, hogy róluk halljak, nem tudtam, mert a cégnél mindenki a fellépésről beszélt, néhány velem, vagy tőlem pár évvel idősebb lány nagyon fel volt pörögve a hír hallatán, mert ingyenes belépést kaphattak a Steffan-nál dolgozók. Én nem tudtam, és nem is szerettem volna élni a lehetőséggel, mert épp aznap volt jelenésem az orvosomnál. Akár hányszor voltam nála, mindig mondta, hogy ne idegeskedjek, mert árthat a babának, de én nem tudtam megállni. Bennem volt a tudat, hogy egy városban leszek a fiúkkal, és ez idegességre késztetett.
Ja, amúgy a házamban lakók száma eggyel több lett. Egy egyetemista lány foglalta el a szobát, Veronica a neve, és nagyon kedves. Visszahúzódó, és szerény, bár nem sokat találkozok vele, mert mikor én délután vagy este hazaérek, Ő akkor még vagy egyetemen van, vagy tanul a szobájában.
Dylan-el közösen egyeztünk meg benne, neki is színpatikus volt, nekem is, és hát nem is zavar minket, mert ha otthon a nap kilencven százalékát a szobájában tölti.
Dylan sem töltött sok időt a házban, mert dolgozott, volt hogy másodállást is elvállalt, vagy lányokkal találkozgatott, viszont mikor egy időben voltunk otthon sokat beszélgettünk, a hetek alatt mondhatni barátok lettünk.
A szüleimmel megpróbáltam több percet beszélni, hogy ne tűnjön fel nekik semmi, mivel nem mondtam el nekik, hogy terhes vagyok. Féltem a reakciójuktól, és úgy voltam vele később majd megtudják, persze nem akkor akartam nekik elmondani, mikor már a kezemben tartom a kicsit.
Hétfőn reggel mielőtt az orvoshoz mentem volna, benéztem a céghez. Dylan és Veronica már korán nem voltak otthon, az előbbi dolgozni, utóbbi pedig egyetemre sietett. A tejeskávémat gyorsan megittam, majd gondosan bezárva az ajtót, a kocsihoz, a garázsba mentem. Az utat a háztól a munkahelyig, és a kórházig már megtanultam, hál Istennek jó memóriával áldott meg az Úr.
Köszöntem a mellettem elhaladó embereknek, aztán Emily irodájába vezetett utam.
-Minden rendben van a fellépéssel kapcsolatosan?-kérdeztem köszönés után
-Nem-morogta, majd haját hátrasimította idegesen, az utóbbi időben nagyon sok terhet magára aggatott szegény asszony
-Esetleg valamiben tudok segíteni?-kezdtem kedvesen, remélve, hogy a háttérből is majd tudok irányítást adni
-Megköszönném, ha velem jönnél a helyszínre-erre gyors sebességgel kaptam fel fejem-Több biztonsági őr kell, oda kell mennünk-pattant fel, majd kabátját magára vette, mivel az idők alatt december lett
Ellenkezni sem tudtam olyan gyorsan történt minden, egyik percben még ott állok az irodájában, fél óra múlva pedig már a MSG csarnokban vagyok.
Imádkoztam, hogy ne találkozzak egyik fiúval sem.
Emily elment intézkedni, engem meg megkért, hogy nézzem meg minden rendben van-e a székekkel, és a színpaddal. Pont ezt akartam elkerülni.
Megfordult a fejemben, hogy a kapucnit magamra húzom, de akkor még feltűnőbb lettem volna.
A cégnél dolgozó statisztákat irányítottam el, mikor Paul húzott el mellettem, egy pillanatra megdermedtem, de nem vett észre, láthatólag neki is öt fele volt a feje.
Valaki bemondta a mikrofonba, hogy hangpróba, aztán elszabadult a pokol, nem csak a statiszták őrültek meg, hanem a bennem lévő idegek is.
Meghallottam Liam, Zayn és Niall hangját, ám mielőtt a Harryét is hallhattam volna Emily keresésére siettem.
Épp az egyik öltönyös emberrel beszélgetett, mikor odaléptem hozzájuk.
A tudatára adtam, hogy az orvos vár rám, mondjuk igaz is volt. Megköszönte, hogy elkísértem, és segítettem, bár természetesnek vettem, hogy eligazítsam a munkatársaimat.
A doktor úr kedvesen fogadott, és elnézte azt, hogy késtem öt percet.
Felfeküdtem az ágyra, majd pólómat felhúzta, hogy megnézze ultrahanggal a picit.
-Először a szívverését fogjuk megnézni-mosolygott
Valamit a fülébe helyezett, olyan volt mint a sztetoszkóp, aztán a másik végét hasamra rakta. Talán egy perc telhetett el, mikor arca elkomorult.
-Valami baj van Doktor úr?-kérdeztem, és fejem máris elkezdett lüktetni
Ő csak morgott egyet, majd felpattant a helyéről valami másik műszer után kutatva. Egy modernebb eszközt tartott a kezeiben, amit a gépre kötött, majd a hasamra nyomott. Arca újból elkomorodott. Reménykedtem benne, hogy nincs semmi baj.
-Sajnálom Hanna, de nem észlelhető szívverés! A mai nap bent kell maradnia, mert el kell távolítani...-az orvos nem tudta folytatni, mert elkezdtem bömbölni, rosszabb voltam mint egy öt éves kisgyerek, aki nem kapta meg a játékát-Nyugodjon meg kérem! Ön még nagyon fiatal, sok gyermeke lehet még-tette vállamra a kezem
Én voltam a hibás, ha nem idegeskedek annyit, ha nem terhelem túl magam, akkor mindez nem történik meg. Annyira akartam azt a babát, lehet hogy az elején még nem, de már minden este azon gondolkoztam milyen lesz majd ha a kezemben tarthatom. Elképzeltem, hogy Ő lesz a világon a legszebb kislány. Bár a nemét még nem tudtam, valahogy mindig lányt gondoltam. Egy barna, göndör hajú, zöld szemű kislányt. Aki az apukájára hasonlít. Meséltem volna neki, el akartam neki mesélni az egész történetemet, hogy miért nem ismerheti az apukáját.
A műtétet elhalasztották másnap reggelére, addig pedig egy picike szobát kaptam. Haza szerettem volna menni, de nem engedtek, azt mondták ilyen állapotban felelősségük, hogy bent tartsanak.
Az otthoni telefonra hagytam egy hangpostát, hogy ha valaki hazaér hozzon majd be nekem ruhát.
Féltem. Nem akartam egyedül lenni a szobában. A leggonoszabb ellenségemnek se kívánnám azt a lelki fájdalmat, amit átéltem. Túl beleéltem magam az egészbe. Szerettem volna anya lenni! Lehet hülyeség ilyen fiatalon, de mikor már beletörődtem a dologba, olyan nehéz elengedni.
Mindenki azzal jött, hogy még szülhetek akár tíz gyereket is. De az nem olyan, én a hasamban lévő csöppségért akár az életemet is adtam volna, talán azért mert Harry volt az apa, vagy nem is tudom.
Nyolc óra is elmúlt, mikor felmertem hívni anyát, és elmondtam neki az egészet, mondjuk nem hiszem hogy sokat értett belőle a sírásom, a szipogásom, és a kitöréseim miatt, de amit befejeztem első mondata az volt, hogy összeszedi apát, és ide repülnek.
Nem vetett meg, nem haragudott. Tudom, hogy irigylésre méltó az ilyen szülő, és én nagyon hálás voltam nekik.
Külső szemszög
Camila amint letette a telefont, Milla számát hívta. Nagyon aggódott lánya miatt, nem akarta, hogy egyedül legyen. Kezében a telefonnal szaladt a harmadik emeleten lévő férje után. Hanna barátnőjét nem tudta elérni, de Robint megtalálta és azonnal elhadarta neki hogy mi a helyzet. A férfi az internet segítségével lefoglalta az öt órával később induló járatot. Legnagyobb sajnálatukra nem volt hamarabb gép, Camila kiborult, Robin pedig próbálta nyugtatni, ám Ő is ugyanolyan ideges volt lánya állapota miatt.
A gép felszállása előtt Camila még megpróbálkozott a hívással, ám csak a hangposta kapcsolt be. Már mindegy alapon hagyott rajta egy üzenetet, hogy amint lehallgassa menjen be Hannahoz.
Milla telefonja lemerült miközben a fiúk fellépését nézte, és szurkolt nekik, hogy minden rendben menjen.
Tényleg minden rendben ment, és az azt követő afterparty is jól sikerült, Louis és Niall pedig eléggé becsiccsentett, a többiek viszonylag józanok maradtak. Harry Taylorral foglalkozott, jól érezték magukat...viszonylag.
Hajnal hat óra mikor a csapat visszatér a szállodába. Milla felteszi töltőre a telefonját, ami perceken belül be is kapcsol.
Sok hívás és üzenet érkezett, ám az egyiken megakad a szeme, és azonnal lehallgassa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése