^^

Jó Estét Lányok!

Nem résszel jelentkezem, csak elköszönni szerettem volna, mivel holnap elutazunk "vidékre", és nem akartam azt, hogy várjátok , és nem jön. 

Persze már említettem pár bejegyzésnél, de azért még egyszer leírom :)

Egy hétig leszünk ott, de még visszazökkenek ebbe a sz*r (bocsi a csúnya szóért) környezetbe, meg sajnáltatom magam egy ideig hogy vissza kellett jönni....szóval olyan másfél vagy két hét múlva itt vagyok! Megpróbálom majd még jobban fokozni az izgalmakat, elég időm lesz kigondolni a napok során, az unalmas töltött időkbe. 

Ja, ti olvastátok már a Szent Johanna Gimit? Én ráraktam a telefonomra az első kötetet, de már belekezdtem, és arra jutottam, hogy holnap reggel még a második és harmadik kötetet is rátöltöm. 

Így net nélkül is elleszek majd...vagyis remélem...majd keresem a kódtalan wifi kapcsolatot :D 

Amúgy már harmadjára kezdem újra olvasni, de egyszerűen telhetetlen vagyok...IMÁDOMMM ^^ 

Nekem is kell egy Cortez :C : ) 

Aki nyaralni van, annak jó időtöltést, aki pedig otthon van, az foglalja el magát :P 

Élvezzétek ki, mert már nem sok van hátra és iskola :S Bár várom egy kicsit, mert új iskola, új osztálytársak...jó inkább hanyagoljuk most a sulit! ;D 

Még pakolnom kell egy kicsit :$ Szorítsatok, hogy a papucsaim, cipőim beleférjenek egy táskába :D 

Sosem tudom eldönteni mit vigyek, de hát a lányok/nők már csak ilyenek..szerintem. 

Egy hétre megyek, de beraktam a fél szekrényem :D 

További szép estét! 

Puszi!

xx Patrícia ♥

II.Season-Chapter Nineteenth~Start a new life

Halihóó! 
Nem, még nem tűntem el, csak nemsoká a föld alá süllyedek szégyenemben. 
Valahogy nem akart összejönni ez a rész. Nem pörgött az agyam, a meleg miatt is, meg sok minden...
Most végre itt a rész, bár majdnem megsültem az írás közben, de az már lényegtelen :D 
Eléggé rövidke lett, ezért bocsánatot kérek! :S
Jó Olvasást, és további szép napot! ♥













-Kisasszony megérkeztünk-szólt hátra kedvesen a taxis 

Én csak bólintottam, a kezébe nyomtam a megfelelő mennyiségű pénzt, majd bőröndjeimet kivéve a csomagtartóból otthagyott.

Egy, szép külsővel rendelkező, tíz emeletes épületet láttam meg magam előtt. A kulcsokat Anyától még az indulásom előtt megkaptam, szóval könnyű volt a bejutás a panellakás ajtaján.

Mivel az óra éjfél körül járhatott, így senkit nem láttam járkálni a folyosókon, a liftben is egyedül utaztam fel a nyolcadik emeletre. 

Onnan kiszállva az 56-os számú ajtót kezdtem el keresni, hamar megtaláltam, a fehér, kétszárnyú ajtón, a fekete számot. 

A kulcs elforgatása után kinyílt az ajtó, és megpillanthattam azt a házat, ahol attól a perctől fogom élni a mindennapjaimat.
A lakás egyébként hatalmas volt számomra.
Színes falak, modern berendezés, és nagy. Ez a pár szó, ami jellemző rá, három szoba helyezkedett el egymás mellett, a nappaliból-amiből az ebédlő és a konyha nyílt-kilátás volt az egész házra. A mosdó külön volt elválasztva a fürdőtől, ahol kád, és tusoló is volt egyaránt. 
A szobák egyforma nagyságúak voltak, ám engem a jobb szélső valamiért nagyon megfogott. 
A falak halványbarnára voltak festve, és egy hatalmas franciaágy helyezkedett el a szoba közepén-tudtam, hogy anyáék is ezt szánják nekem, mert a többiben csak egyszemélyes ágyak voltak, bár nem értettem minek ez a sok szoba-bőröndjeimet leraktam az ágy mellé, és a nappaliba mentem. 
Leültem a tört fehér színű kanapéra, telefonomat elővettem, majd sms-t írtam Anyának, hogy nagyon tetszik minden, és nagyon köszönöm. Amint elküldte, újból kikapcsoltam a készüléket, szörnyű volt látni azt a sok nem fogadott hívást Harrytől, és a többiektől. 

Miután kipróbáltam a tusolót, vagyis megfürödtem, gyorsan az ágyba bújtam, nagyon fáradt voltam az út miatt, bár a sok bennem kavargó érzelem miatt mégis soká tudtam elaludni.




5 hét múlva


Azalatt a pár hét alatt kerülni szerettem volna  világgal a kapcsolatot, mégis muszáj volt bevásárolni, és egyéb dolgokat elintézni. 
Próbáltam kiismerni, és eligazodni Brooklyn utcáin, de elég kevés sikerrel. 
Anyáék szinte minden nap hívtak, nagyon aggódtak értem, Millaval is sok sms-t váltottunk. Mindannyian megértették, hogy nem szeretnék beszélni Harryről, és az egész dologról, ezért inkább csak arról kérdezte, hogy mit csináltam aznap, nekem meg minden nap az volt a válaszom, hogy semmit, otthon ültem. Csak Ők, és Akin-akivel néha napján beszéltünk, mert lefoglalta a barátnője, és a kimerítő tanulás-tudták az új számomat. 
Rájöttem, hogy baromira nem jó egyedül lakni.
 Egyedül a sok gondolatoddal. 
Mikor már úgy éreztem, hogy kezdek bedilizni feladtam egy hirdetést, miszerint lakótársat keresek. Minimális összeget írtam be a albérlet fizetés helyére, hisz nem azért kerestem embereket, hogy kihúzzam belőlük a pénz, hanem az egyedüllét miatt.
Anya az első perctől fogva díjazta az ötletem, ám apa nem annyira, mikor megtudta, hogy "fiúk és lányok jelentkezését is egyaránt várom". 
Amúgy az összes cuccom utánam küldték, élen a kocsimmal. 
Igen ám, el is volt intézve minden papír, gondoltam autókázok egyet...
Két dugóba keveredtem bele, plusz el is tévedtem párszor, mire visszaértem, szóval inkább legtöbbet a garázsban fogja tölteni az időt. 

A ház, nagyon jó környezetben van, közel volt hozzá minden, 'hál Istennek, így megmenekültem a kocsikázástól. 


Körülbelül két hete adtam fel a hirdetést, mikor a telefonom csörögni kezdett. 
Egy srác hívott, miszerint Őt érdekelné az ajánlat, ezért másnapra megbeszéltünk egy találkozót, hangjából ítélve kedvesnek tűnt, de gondoltam majd meglátjuk.

Aznap este, szokásomhoz hívően, mióta oda költöztem, kiültem az erkélyre. 
Minden szobához, és a nappalihoz is járt egy kicsike erkély, talán három ember fért volna el rajta. 
Az égen a sötét, borult felhők miatt egy csillagot sem lehetett látni, ami szomorúvá tett, szerettem nézni ahogy a kis, különböző formájú, sárga testecskék megvilágítsák a fekete éjszakát. 


Reggel eléggé sietősen keltem fel, a találkozó a közeli Starbuck-ba fél tizenegyre volt megbeszélve, én pedig tíz előtt pár perccel keltem. 
Amint kinéztem az ablakon, rájöttem, este esett az eső, és a fa ágainak lengéséből arra következtettem, hogy szeles az idő. 
Lila, V kivágású, egyszínű pólót, világos szűk szárú farmert és egy fehér Convers cipőt vettem fel, majd még indulás előtt magamra kaptam egy melegebb, fekete pulóvert. 
A kávézóban, legfőképp, öltönyös öregek, vagy tőlem jó pár évvel idősebbek ültek, hisz suli idő van, akkor tájt pedig már a diákok zöme a tanórákon vett rész. 
Helyet foglaltam egy, az ajtóhoz közeli asztalhoz, ahonnan jó kilátás nyílt az utcára.
A pincértől kértem egy kávét, álmos voltam, este sokáig kint üldögéltem, aztán egy vígjátékos is megnéztem.
Kis idő múlva már az asztalon volt a forró gőzölgő ital.
-Egészségedre-mondta kedvesen a pincérlány, majd el is viharzott
Lassan, ráérősen kezdtem el szürcsölgetni a fekete kávét.
Hamarabb érkeztem, ezért még volt pár percem a fiú megérkezéséig. 

Fájdalmasan félrehúztam a szám amikor egy harmincas éveiben járó hölgynek a One Direction dala, a One Thing szólalt meg telefonján. 
Legszívesebben fejjel mentem volna a falnak, bármennyire próbáltam elkerülni, hogy hallhassam a zenéjüket, lássam az arcukat, nem ment. 
Világszinten híresek a legtöbb fiatal körében, akik előszeretettel várásólnak olyan dolgokat, amiken Ők szerepelnek. Akármikor elmentem egy boltba, beléjük botlottam. A srácok fejével ellátott csoki, One Directionos táska, póló, a telefonos boltban Ők voltak a háttérképek. 
Talán paranoiának éreztem, de olyan volt, mintha üldözne a múlt. 
Egy időben még Millaval is megszerettem volna szakítani a kapcsolatot, de rájöttem, hogy nem tehetem meg vele. Nem hibáztathatom Őt az én hülye gondoltaim miatt. 
Megpróbáltam elnyomni a lelkemre nehezedő gondokat, én nem a Londonban történő dolgokon agyalni. 
Percre pontosan, nagy sebességgel ült le velem szembe egy körülbelül velem egyidős srác.
-Halló Dylan Morgen vagyok-mutatkozott be 
-Hű pontos voltál-kacagtam-Amúgy szia! Hanna Drak-mosolyodtam el halványan

ÚRISTENNNN MEGCSINÁLTUK CSAJOKK!!! 
 10 932 425
DIRECTIONEREK! MI VAGYUNK A LEGJOBBAK!!
Remélem a fiúknak ez örömet fog okozni!.:3 és látják mennyire szeretjük őket!.:') ÉS büszke vagyok arra hogy a fiúknak ha csak ezt is de ezt minden féleképpen meg tudtuk adni szülinapi ajándéknak!!.:') 
♥♥♥

II. Season-Chapter Eighteenth~Let's fly away to another world!

Halihóóó :) 
Először is szeretnék NAGYON SOK SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNNI AZ ONE DIRECTIONNAK (és a barátnőmnek)!!!
Másodszor, szerintem mindenki tudja, hogy megjelent a Best Song Ever klipje, ami nagyon-nagyon-nagyon jóó lett! Egyszerűen imádom, már vagy ezerszer láttam :) Ésssss *dobpergés* ma reggel a Nővéremmel-aki egyébként nincs oda értük-megnézettem :P (y) 
Harmadszor, megszületett Vilmos herceg, és Katalin hercegnő(magyarosítva) kisfia! Gratulálok nekik :)
Negyedszer, Magyarországon tartózkodik Kesha, járt Szentesen, és asszem most Budapesten van.

Az utolsó két dolog nem tudom, hogy tartozik bloghoz, de azért leírtam :D 
Ez a rész szerintem kicsit hosszabb lett, mint szokott, és érzelgősebb! 
Egy hét múlva megyünk nyaralni, addig megpróbálok még pár részt hozni! 
Jó olvasást :)
xx Patrícia  





Szánalmasnak éreztem magam, amiért kihasználtam őt, én abban a pillanatban nem tudtam szeretni, mivel semmi emlékem nem volt, ami azt éreztetné, hogy szeressem, semmi olyan érzelem amire azt mondhatná az ember, hogy szerelem, Ő mégis szeretett. Azt hitte megoldhatjuk a dolgokat, és annyira boldog volt. Szerintem azt hitte, hogyha lefekszünk visszajönnek az emlékeink, vagy nem is tudom. El kellett tűnnöm a lehető leggyorsabban, mielőtt felébred. Nem tudtam volna a szemébe nézni. 
Éjjeliszekrényében lapot kezdtem kutatni, meg egy tollat, majd a fürdőbe mentem, leültem a lehajtott wc-ülőkére és nekikezdtem az írásnak. 


"Harry!
Én lennék a legboldogabb, ha visszatérne az emlékezetem, szeretnék emlékezni azokra, amiket elmeséltél nekem, azokra a boldog pillanatokra, együtt töltött éjszakákra. Talán soha nem fog visszatérni az emlékezetem, de ezt már csak Isten tudja. Nagyon meglepett, hogy te mennyire kötődtél hozzám, mikor felébredtem a kómából. Anya mesélt nekem pár dolgot és akkor jöttem rá, hogy milyen paraszt voltam mikor elküldtelek. 
 Még egyszer köszönöm hogy sokat meséltél nekem, így legalább lett egy kis fogalmam, hogy milyen szerepet töltöttél be az életembe. Ebben a pár hétben nagyon jó barátok lettünk. Barátok-igen, ez az a szó, ami elválaszt minket, mivel én nem tudok többet érezni jelen pillanatban irántad. És most legszívesebben elsüllyednék a föld alá, akkora barom vagyok, hogy a szíveddel játszottam, mikor lefeküdtünk. 
Tudom hogy nem levélben kellene közölnöm veled, mert nagyon bunkó dolog, de kérlek próbálj meg elfelejteni. Most még lehet úgy érzed, hogy soha nem tudod majd ezt megtenni, de idővel biztos elfelejtesz. 
Én, elmegyek az országból, megkönnyítem az életed, és nem leszek a terhedre. 
Erre a hétre boldogan fogok visszaemlékezni,  mert neked és a fiúknak is sokat köszönhetek. Kérlek add át nekik az üdvözletem. 
Még egyszer köszönöm mindent : xx Hanna "

A levelet összehajtottam, majd visszamentem a szobába. 'Hál Istennek Harry még aludt, így miután halkan összepakoltam a maradék cuccomat, a levelet az éjjeliszekrényre helyeztem. 
Csendben kiosontam a szobából, majd a földszint felé igyekeztem, hogy minél hamarabb kijuthassak. 
Mikor a konyhából zajokat hallottam, azt hittem összedőlt az eddigi tervem, nem gondoltam volna, hogy reggel hétkor, egy ilyen buli után fent lehet valaki.
-Ugye nem búcsú nélkül akartál elmenni?-jött ki az említett helységből Milla 
-Kérlek ne mondd el senkinek, hogy láttál-néztem rá könyörgően 
-Mikor megy a géped?-kérdezte 
-Kilenkor-motyogtam 
-A reptéren találkozunk! Most menj!-küldött felém egy biztató mosolyt 
-De a többiek...
-Nyugi, nem hiszem, hogy addig fel fognak kelni-rakta vállamra a kezem 
-Köszönöm-öleltem gyorsan magamhoz, aztán már kint is voltam a házból

  Ideges voltam, mert tudtam, hogyha Harry elolvassa majd azt a levelet, összetörik a szíve, és talán egy életre megutál. De nem tudtam mást tenni, nekem sok volt ez az egész. Hogy elvesztettem az emlékezetem és hogy ennyi mindent rám zúdítottak pár hét alatt. Kilenc hónap történteit mondták el rövid időn belül. 

Mikor hazaértem anyáékat a nappaliban ülve találtam, és épp valamiről beszélgettek.
-Sziasztok-köszöntem halkan
-Nem gondoltad meg magad, igaz?-állt fel anya helyéről idegesen
-Nem-ráztam meg fejem határozottan-A gép két óra múlva indul-mondtam 
-Kiviszünk a reptérre-mondta apa 
-Ne, inkább itthon búcsúzzunk el. Majd hívok egy taxit-motyogtam 
-Ha te ezt szeretnéd, akkor rendben-bólintott apa
-Most felmegyek a szobámba, és összepakolom azokat a dolgokat, amik még kimaradtak-mentem fel az emeletre 

Összesen két bőröndöt, és egy kisebb utazótáskába sűrítettem bele sok ruhámat, amit érkezésem után fél óra múlva lecipeltem a nappaliba. A többi dolgomat anyával úgy beszéltük meg, hogy utánam küldik. Mivel úgy gondoltam, hogy többet nem megyek fel a szobámba, és az elkövetkező perceket szüleimmel fogom tölteni, ezért még körülnéztem, hogy nem hagyok e ott valami fontos dolgot, majd bezártam magam után az ajtót. 

-Remélem tudod, hogy ránk mindig számíthatsz, és akármi van, telefonálhatsz, nem érdekes mennyi az idő, nem érdekes, ha talán tárgyalunk, akár mikor hívhatsz minket. Nagyon nehéz ez most nekünk, és kérlek nézd el, ha elsírom magam, de majd ha neked is lesz gyereked, megfogod látni, hogy milyen nehéz tőle a búcsúzás. Te vagy az egy szem lányunk, és lehet néha úgy érezted, hogy nem törődünk veled, de tudnod kell, hogy nagyon szeretünk, és akármilyen döntést hozol, támogatni fogunk. Legszívesebben nem engednélek el, több ezer kiló méterre tőlünk, de már felnőtt vagy, és mi nem szólhatunk bele a dolgodba-mondta anya

Az időt elbeszélgettük, mikor már annyi volt az idő, hogy indulni kéne, hívtam egy taxit. Amíg arra vártunk, hogy megérkezzen, Anya valami cd-t hozott ki a szobájukból. 
-Ezt a fiúk csinálták neked, felébredésed után, akkor még tiltakoztam az ellen, hogy odaadjuk neked, de most szerintem eljött az idő. Ha megnézed remélem rendeződnek benned a dolgok és az érzések.-nyújtotta át nekem 
Én csak bólintottam, majd elraktam a táskámba. 

Kis idő múlva a taxisofőr már csak arra várt, hogy beszálljak, a dolgaim már az autóban voltak. 
Utoljára magamhoz öleltem a szüleimet, a fülükbe suttogtam, hogy szeretem őket, és beültem a kocsiba. 
Nem sokkal később már a repülőtér termináljában várakoztam, és szemeimmel Millat kerestem. 
A csalódottságot nem tudtam levakarni az arcomról, mikor a hangosbemondó felszólította az utasokat, hogy kezdjék meg a beszállást. Szomorú arccal beálltam a kígyózó sor végére.
-Úr Isten Hanna, azt hittem már elment a gép-szólított meg hátulról valaki, mikor megfordultam meglátta Millat 
-Azt hittem nem jössz ki-mondtam zavarodottsággal hangomban 
-Megígértem, hogy kijövök! Csak dugóba keveredett a taxis, így futottam két sarkot-mosolyodott el 
-Figyel...köszönöm, hogy itt vagy-hálálkodtam 
-Hanna, bármi is legyen, rám számíthatsz! Engem nem érdekel, hogy nem emlékszel rám, nem érdekel, ha az éjszaka közepén hívsz, és az sem érdekel, ha akkor hívsz, mikor dolgom van, mert rád mindig szakítani fogok időt! Akármi is fog történtté, ha ezek után soha nem fogunk találkozni, akkor is a legjobb barátnő maradunk! 
Nagyon sok dolgot tettél értem, amiért életem végéig hálás leszek. Ha Te nem vagy, nem lehetek együtt Zaynel!
Azzal az emberrel, akit a világon a legjobban szeretek! 
Szeretlek Hanna, olyan vagy nekem mintha a testvérem lennél, tudod a szüleim halála után nem éreztem senkinél így...de jöttél Te, a fiúk, és megváltozott az életem, lett egy családom! 
Borzasztóan fogsz hiányozni-ölelt magához a mondat végén 
-Nagyon szeretlek-csak ennyit tudtam kinyögni, mert már én következtem a sorban 
Még intettünk egymásnak egyet, aztán hátrébb ment, mert elállta a mögöttem állók utát.
A repülőn volt időm gondolkozni, nagyon meghatott az, amit Milla mondott, és én is kötödést éreztem iránta. 
Sokszor gondolkoztam azon, hogy jól cselekszem-e, vagy nem, de már nem volt visszaút. A gép elindult New York felé, ahol kitudja mennyi időt fogok eltölteni. 

Talán percenként pillantgattam a karomon lévő órára, és minden egyes percben belegondoltam, hogy vajon Harry felébredt-e már? 
Azokban a napokban volt időm kiismerni, tudtam, hogy a legkisebb dolgon is feltudja kapni a vizet...én pedig ott hagytam őt, biztos voltam a kiborulásában. Legszívesebben felhívtam volna Millat, és megkérdeztem volna, hogy felkelt-e már, és mi volt a reakciója...de nem lehetett. 


Hálás voltam anyának, és apának, amiért elintézték nekem a New Yorki házat. Az Ő elmondásuk szerint nagyon szép, én pedig még nem láttam. Apa felvetette, hogy mivel úgy is halasztok egy évet az egyetemen, dolgozhatnék a társcégüknél, tetszett az ötlet, de anya azt mondta, még várjak egy hónapot, hogy megszokjam a környezetet, és hogy nemrég kerültem ki a kórházból, nem szeretné, ha bajom lenne. 

II. Season-Chapter Seventeenth~I want to kiss you

Hey Guys!!
Hat nap kihagyással meghoztam az új részt, ami nem lett valami hosszú. :S 
El sem hiszem, hogy már lassan július vége van :C 
Jó Olvasást, és további szép napot ;)
xx Patrícia 






-Szóval ez lenne a híres One Direction ház-pördültem meg tengelyem körül, hogy körül nézhessek 
-Igen-bólintott Hazza 
-Nagyon szép-mosolyogtam 

Már két napja volt, mikor hazaengedtek a kórházból, mikor Harryékhez "költöztem" a gyógyulásom érdekében. 
A fiú felvetette, hogy lehet jót tenne, mert sok emlékem odafűzhető, először kikértem a szüleim véleményét, majd miután Ők is jónak tartották, belementem. 
Harry reggel eljött értem, aztán mentünk is hozzájuk. 
Mikor megtudtam, hogy Milla is ott lakik nagyon örültem, hisz nem szerettem volna egyedül lány lenni. Eleanor visszament az egyetemre, tudtommal ez lesz az utolsó éve. 
Ja, tényleg, az iskoláról eszembe jutott, anyával úgy döntöttünk, hogy halasztok egy évet, aztán pedig a Londoni vagy a New Yorki egyetemen folytatom tovább tanulmányaimat, mindkettőbe felvettek. 

-Sziasztok-köszöntem a nappaliban tévéző társaságnak, mire Ők is üdvözöltek minket 
-Gyere, körbevezetlek-ragadt karon Harry 
...

-És ez lenne az én szobám, vagyis még itt vagy, te fogsz ebbe a szobába aludni, ha megfelel-mutatott körbe 
-És te?-kérdeztem 
-Kényelmes a kanapé-kacsintott 
-Jaj, ne butáskodj, én nem szeretnélek kitúrni az ágyadból-védekeztem
-De tényleg kényelmes a kanapé-bólogatott bőszen 
-Szerintem ezen az ágyon elférünk ketten is! Jó?-húztam fel szemöldököm 
-Oké-mondta, miközben próbálta elrejteni vigyorát 
-Lemegyünk a többiekhez? 
-Persze-mosolyodott el féloldalasan, majd előreengedett az ajtónál. Áhh úriember 


Aznap nagyon sokat hülyéskedtünk, megpróbáltunk nem arra összpontosítani, hogy még nemrég kórházban voltam, és hogy nem emlékszek a múltam egy részére.
Még éjfél előtt a nappaliban beszélgettünk, mikor egyszer csak Louisnak kipattan a fejéből, Ő sétálni akar. 
Így kerültünk mi a Temze partjára hajnal egy órára. 
Tartalmas esténk volt, az biztos, ezért másnap mindenki aludt délig. 


Az első hét végén bulizni indultunk. 
A szomorú dolog az volt, hogy az emlékeim még nem tértek vissza. 
Amúgy jól telt el az idő, mindig csináltunk valamit. Stúdiózni mentünk a fiúkkal, vásárolni voltunk Millaval, a fiúk koncertjén a háttérben tomboltunk...szuper volt. 
A szüleimmel egy nagyon fontos dolgot beszéltünk meg, mindketten tartottak az ötletem miatt, de végül is megtudtam győzni őket. 
Épp jól jött a buli, amit a fiúk gondoltak el, hogy a fellépés után elmegyünk egy szórakozóhelyre. 
Mi Millaval kicsit később értünk a koncert helyszínére, elhúzódott a készülődésünk.
Az aréna előtt már csak pár ember lézengett. Hátsó ajtót használva bejutottunk a backstage-be.
Egy ideig Lux-al szórakoztunk, majd miután Lou elvitte lefeküdni a koncertet néztük. 



-Harry! Ne engedd el a kezem-néztem rá könyörgően 
-Nem. Itt leszek veled végig-mondta biztatóan 
Hiába egy elit helyen voltunk, tömegnyomor volt, és sok vén kéjenc fejet is lehetett látni. 
Átverekedtünk magunkat az embereken, majd beültünk egy üres boxba. Louis és Zayn azonnal elment alkoholért. Igazából nekem nem lehetett volna inni, mert gyógyszert szedtem, de aznap nem vettem be, hogy szórakozhassak egy kicsit.
A két fiú egy üveg vodkával, és narancs üdítővel tért vissza, a tálcán pedig annyi pohárra, ahányan vagyunk. 
Koccintás után mind megittuk a pohár tartalmát. 

Már fogalmam sincs hányadik pohárral ittuk, mikor Harry felhúzott a helyemről, hogy menjünk táncolni. Nagyon nem szerettem volna elhagyni az ülőhelyünket, de Harry annyira akaratos volt, hogy belementem. 
Szorosan összenyomulva tudtunk csak táncolni a sok ember miatt. Derekamat két kézzel ölelte, így még közelebb kerültünk egymáshoz. 
Nem tudom mi ütött belém, mikor egyik pillanatról a másikra megcsókoltam.
Harry először meglepődve tapasztalta, de végül is visszacsókolt. 
Az igazat megvallva nem ez volt az első csókunk a baleset óta. Egyik nap csak ketten voltunk náluk, épp filmet néztünk, mikor olyan váratlanul, mint én a buliban, megcsókolt. Aztán egy-két napig eléggé furcsán éreztem magam, zavarban voltam...

Egyre több pia után jött az egyre több csókolózás.
Hajnal három körül Liam jött oda hozzánk, hogy ideje lenne menni, a taxi már kint vár ránk, így fél óra alatt hazaértünk. 
Enyhén berúgott állapotba volt a csapat, miután beértünk a házba elköszöntünk egymástól, és mindenki ment a saját szobájába. 


-Harry én még nem vagyok álmos-nyöszörögtem, miután becsuktam magam után az ajtót 
-Tudod van egy ötletem, hogy üthetnénk el az időt-közelített felém, mire én reflexből hátraléptem pár lépést, de a falba ütköztem 

Csiga lassúsággal kezdte el csókolgatni a nyakam...
Mikor már  nem bírtam magammal, így ajkaimat az övéire nyomtam, és vad csókolózásba kezdtünk.

Pár óra múlva leverten, zihálva ébredtem fel, próbáltam nyugtatni magam, hogy csak egy rossz álom volt, de nem ment. New York-ban voltunk, az utcák karácsonyi díszben pompáztak. Következő pillanatban pedig egy hatalmas szállodát láttam, az egyik szobában pedig én és Harry voltunk, és hát khmm épp szeretkeztünk. Aztán már reggel volt, és valami csajon veszekedtünk. Láttam Harry lesajnáló pillantásai, az én könnyes és egyben dühös szememet is. 
Eszembe jutott, Hazza beszámolója, hogy hogyan is derült ki a megcsalása. 
 Az orvosok azt mondák, hogy néha van akinél álmában jelentkeznek az emlékek. 
Gyorsan kipattantam az ágyból, Harry mellől, majd magamra kaptam a földön heverő ruhámat. Olyan érzés uralkodott el rajtam, mintha két téglát raktak volna a mellkasomra. Az álom nem is igazán érdekelt, inkább jobban foglalkoztatott az, hogy mit csináltunk a csupaszon heverő fiúval pár órája. 

Halihóóó! 
Sajnálom de megint nem résszel jelentkezem, és azért vagyok itt, hogy ennek az okát leírjam. 
Szóval az van, hogy a történetnek a végét írom. Az epilógus, vagyis az utolsó rész még jóval később lesz, csak "megálmodtam" a befejezést, és most azt irkálom be a piszkozatok közé. 
Nem tudom meglepetéskén fog-e érni titeket, de Happy End lesz a vége. Az első blogomat mindig is boldog véggel szerettem volna lezárni :) Csak ennyit szerettem volna :))

A következő résszel pár napon belül itt leszek!!

Szép Estét! 
xx Patrícia 

Jóó estét csajok :D 
Mint láthatjátok új a kinézet, de ez csak átmeneti állapot, mivel így estére nagyon nagy unalmakba vagyok, de holnap megpróbálom valami szépre megcsinálni :) 
Készítettem olyan pipás dolgot, remélem azt sűrűbben fogjátok  használni, mint a kommenteket :D 
Csak ennyi szerettem volna! 
♥ :*

II.Season-Chapter Sixteenth~Friendship level. Pipe!

Sziasztok lányok! (: 
Elég régen hoztam már részt, de semmihez sem volt kedvem az utóbbi pár napban(szülinap, csajosnap, stb...minden volt).
Nem tudom hallottátok-e, de hajnalban holtan találták  Cory Monteith-t, lehet nem ismeritek, de Ő volt a Glee egyik főszereplője. :C 
#RIPCORYMONTEITH :s 
Jó olvasást és további szép napot :* ♥ 
UI:A sötét, vastag betűvel jelzett mondatok, azok, amiket Hanna és Harry mondott, és csinált a videóban)

....
-És végül én vagyok Danielle Peazer, Liam barátnője- mutatkozott be a göndör hajú, csinos lány 
A szoba tömve volt emberekkel, ott volt Zayn, Milla, Niall, Annabell, Louis, Eleanor, Liam, Danielle, Harry és Akin. Alig fértünk be a szobába, de mindenki talált magának helyet, egyesek széken, mások a szobában lévő másik ágyon foglaltak helyet. Mindenki nagyon kedvesnek tűnt, és barátságosnak, kaptam tőlük ajándékokat, virágokat, édességeket. 
-Figyelj, hoztunk be neked képeket, és anyukád ide adta a telefonodat is. Szeretnéd megnézni?-kérdezte Milla 
-Persze-mosolyodtam el, majd átvettem tőle egy mappát 

Nagyon sok kép volt benne, volt amelyiket nyomtatták, volt amelyik fényképezőgéppel volt csinálva. 
Az első képen az egész bagázs ott volt, a banda, a barátnőik, és Annabell, mert ugye Ő nem jár Niallel.
-Ez az olimpia záróünnepsége utáni bulin készült-mondta Harry, aki ott ült mellettem az ágyon 
-Elég furcsa feje van mindenkinek-jegyeztem meg kacagva 
-Nem kevés alkoholt ittunk-mondta 


A következő kb. húsz kép a záróünnepségen készülhetett. 
Együtt a lányokkal. Együtt Millaval. Külön-külön a négy sráccal. A tömegről is volt pár kép, mondjuk fogalmam sem volt, hogy minek, de egy részeg ember előszeretettel kattogtat hülye képeket. Az utolsó előtti képen Harry és én voltunk, szorosan egymást karolva vigyorogtunk a kamerába. Az utolsó képen épp khömm..csókolóztunk. Áhh kicsit sem vörösödött el a fejem mikor ezt megláttam. Inkább gyorsan félre raktam a képet, és néztem a következőt. Ha azt mondom száz képet néztem meg, akkor hazudok, volt az kétszáz is. Olyan képeket is láttam, amelyiken a személyeket nem ismertem, vagyis nem emlékeztem rájuk, de a többiek elmagyarázták, hogy ki-ki.
Hiába telt el jókedvben az a pár óra, ott volt a levegőben a Harry és az énköztem lévő feszültség. Mármint nem az a kínos feszültség volt, hanem olyan hogy nem tudunk mit kezdeni magunkkal vagyis a helyzettel. Semelyikőnk sem tudta, hogy álljunk a többiekhez. 

A többieket a szüleim váltották fel, még beestek a látogatási időbe, így velük töltöttem egy órácskát. 
Ők is-mint ahogy én-felszabadultabban érezték magukat hogy bent voltak a többiek, és ilyen jól veszem az emlékeket. 

Mikor egyedül maradtam levettem az ágy mellett lévő kis szekrényről a telefont, amit még a többiek hagytak itt nekem. 
Szinte az összes képen Harryvel szerepeltem, voltak benne tájképek, az egyiken nagyon jót derültem, mert gondolom épp fényképeztem volna, mikor Niall beugrott a képbe. Elmosódott kép volt, de a szőkeség feje nagyon vicces volt. 
Videóból is volt temérdek. 
Egy ágyon ültem, mellettem Harry.
-Vigyorogj a kamerábaaa-mondta elváltoztatott majd megharapta az arcom(?)
-Naa ez fájt-dörzsöltem meg a helyét duzzogva 
-Sajnálom-vigyorogta és arcon puszilt 
-Szeretlek-mondtam halkan, 
-Én is szeretlek-csókolt meg és kinyomódott a kamera

Több  pár másodperces videó volt, amiknek semmi értelme, és olyan is, amin szintén Harryvel szereplünk, de az, az egy nagyon meghatott. Nem az archarapás miatt, hanem mert olyan boldognak tűntünk mind a ketten, és szerelmesnek...
Az idő csak telt és telt, volt hogy egy képen több percig is időztem, egyszerűen csak elgondolkodtatott.

Éjfél is elmúlt már, de én akkor sem tudtam még elaludni. Egyszer csak fogtam magam-bár nem tudom mi vezérelt-és kipattantam az ágyból, hogy átmenjek Harry szobájába. Nem akartam egyedül lenni, meg hogy aludni sem bírtam....egy hirtelen ötlet volt csupán. 
Amilyen könnyen elgondoltam, hogy átjutok az Ő szobájába, olyan nehezen tudtam csak átmenni, mivel a folyosón ugyebár égett a villany, a nővérkék pedig rohangáltak össze vissza. Azt meg még sem mondhatom, hogy nem bírok aludni, és átmegyek Harry szobájába, hátha fent van, mert akkor  biztosan visszazavarnak. 
Megvártam még az összes ápoló eltűnik a környékről, és telefonommal a kezemben elindultam. 
Jól emlékeztem a szobának a számára, amelyikben Harry van, mert hát ugye ott voltam én is, és valamiért berögzült a 333-as szoba. Talán azért mert három hármasból állt. 
A kórterme egy emelettel fentebb volt, és az épület másik végébe, szóval beletelt vagy fél órába amíg megtaláltam, na meg egyes helyeken az elbújással is elidőztem mikor jött egy orvos. 
Mikor megálltam az ajtó előtt azon gondolkoztam, hogy kopogjak-e, de aztán csak benyitottam. Az ajtó becsukás után egy kis fény sem szűrődött be, ezért a telefonommal kellett világítani.
-Hanna, te vagy az?-kérdezte Harry meglepődve 
-Ohh bocsánat. Aludtál?-kérdeztem 
-Nem, de te mit keresel itt? Mármint nem baj, hogy itt vagy, csak furcsa hogy az éjszaka közepén beállítottál-mocorgott ágyába 
-Nem tudtam aludni, és csak reménykedtem benne, hogy fent vagy-voltan meg vállam, majd közelebb mentem hozzá 
-Ülj le-mondta, majd úgy helyezte magát, hogy az ágy egyik végében Ő, a másik végében én foglaltam helyet 

-Beszélgetünk?-kérdeztem hirtelen felindulásból
-Öm persze. És miről beszélgessünk?
-Például elmondhatnád, hogy miért nem tudsz aludni-kezdtem 
-Hosszú volt ez a mai nap. Már otthon akarok lenni a saját ágyamban-morogta-És te miért nem?-kérdezett vissza 
-...Nézegettem a telefonban lévő képeket-motyogtam 
-És annyira szörnyűek voltak, hogy még aludni sem bírsz?-kérdezte röhögcsélve 
-Nem! Olyan furcsa volt látni, rossz ez az egész. Mármint érted...zavaró hogy semmire sem emlékszem-motyogtam 
-Nekem is rossz, hogy nem emlékszel semmire. Mert jó, elmondtam mindent, de átélni mégis másabb volt
-És ez az a helyzet, amiben senki nem tehet semmit-nevettem fel kínosan 
-Ja, de majd csak lesz valami-mosolyodott el biztatóan 


Mikor felkeltem Harry agyában feküdtem, Ő pedig átkarolt engem. Az éjjel sokat beszélgettünk, boldog és szomorú témákról is egyaránt, Harry ajándék édességinek a felét megettük, emlékszem mikor egyszer megnéztem az órát még fél három volt, aztán már nem emlékszem, gondolom elaludtunk. 
Lassan leemeltem magamról Harry, rám fonódott karjait, majd kikecmeregtem az ágyból. Telefonom, ami a szekrényen volt, még csak hat órát mutatott. 
A szobámba ugyan úgy jutottam vissza, ahogy még éjfélkor mentem Harryhez, szóval bujkáltam. 
Visszafeküdtem az ágyba, hogy aludhassak még pár órát a reggeli vizitig, mert akkor mondják meg a vérvétel eredményét, és hogy hazamehetek-e?!

Sikerült aludnom, de álmos voltam az egész vizsgálat alatt. A vérkép semmi rosszat nem mutatott, ezért a főorvos mondta hogy még kinyomtassák a papírokat,leleteket, stb. és mehetek is.
Mikor egyedül hagytak elkezdtem készülődni azokból a ruhákból amiket anya még a felébredésem után hozott be. Már hívtam volna anyáékat, amikor Harry lépett be a szobába teljesen felöltözve...mármint utcai ruhában. 
-Te is haza mehetsz ma?-kérdetem köszönés helyett
-Igen-bólintott 
-Egy pillanat, felhívom anyát, hogy jöhetnek értem-nyúltam telefonomért 
-Én szívesen hazaviszlek-vágta rá rögtön 
-Komolyan? De nem szeretnék a terhedre lenni-nagyon aranyos volt tőle, hogy felajánlotta 
-Ne butáskodj!-nevetett fel-De azért hívd fel, és mondd neki, hogy nem kell bejönni-biccentett 

Fél óra múlva már mindketten megkaptuk a papírokat, és mehettünk is. A rajongók megtudták, hogy Harry ma távozik a kórházból, és mindenki látni szerette volna, de a két testőr a hátsó ajtóhoz vezetett minket, ahol beültünk egy kocsiba, immár ketten.
Az autóban csak a rádióban szóló számot lehetett hallani.
Nemsokkal később egy hatalmas, kívül bordóra színezett háznál állt meg. 
-Ez?-mutattam a házra 
-Igen-bólogatott sűrűn 
-Bejössz ugye?!
-Hát ha ennyire akarod...-nevetett 
Cuccomat kivettem a hátsóülésről, majd bementünk a házba. Mikor beléptem azt éreztem hogy hazaérkeztem, mert hát így is volt, csak olyan ismerős volt minden. 
Körbevezettek a szép, nagy házban, majd megmutatták a szobámat is, ami nagyon jól nézett ki. 
Míg átöltöztem, meg elrendezkedtem, addig Harry az egyik fotelben várt rám. 
-Azon gondolkoztam, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy livestream-et, hogy beszámoljunk a fanoknak az állapotunkról. A srácok hiába mondták, hogy mindketten jól vagyunk, mentek a találgatások, hogy igazából mi is történt..-magyarázta vonakodva 

Alig tíz perce rakta ki a twitterére a linket, máris több ezer nézője volt a még el nem kezdődő videónak. 
Megbeszéltük, hogy mit fogunk mondani, majd belekezdtünk. Harry ölébe vette a laptopot, és elindította az adást. 
A chat csak pörgött, millióan tettek fel kérdéseket, de Harry figyelmen kívül hagyta és belekezdett.
-Sziasztok Directionerek! Azért csinálunk livestream-et, hogy ne kelljen találgatnotok. Fizikailag jól vagyunk, viszont lelkileg...nem nagyon. Az egész úgy történt, hogy egy másik kocsis belénk hajtott, most arról nem szeretnék beszélni, hogy ki volt a hibás...A mentősök beszállítottak minket a kórházba, semelyikőnk sem volt eszméleténél, én megúsztam bordarepedéssel, agyrázkódással, és kisebb sérülésekkel, viszont Hanna...kómába esett-itt megállt egy pillanatra, majd megdörzsölte szemeit-két hét, amíg nem kell fel, borzasztóan telt el. Azt hittem, életem legrosszabb perceit éltem át, de aztán ami utána jött még rosszabb volt. Nem ismert fel...Rövidtávú amnéziát állapítottak meg nála az orvosok. Nyolc hónapra nem emlékszik. 
Azóta javult a dolog, mert sok mindent elmeséltünk neki, de mégis nagyon rossz nekünk. Fogalmunk sincs mi lesz a kapcsolatunkkal, de megpróbáljuk helyrehozni, és újra csinálni az egész dolgot...
Csak ennyit akartam, hogy tisztázzuk a dolgokat, és ne legyenek találgatások. Mielőtt még válaszolnánk pár kérdésre, köszönetet szeretnék mondani Nektek, rajongóknak, hogy ennyire aggódtatok értünk. Láttalak ám titeket a kórház előtt nap mint nap, de sajnos nem mehettem ki. Az ajándékokat megkaptam, azokat is szeretném megköszönni, nagyon sokat köszönhetek nektek! Most akkor pedig válaszolunk a kérdésekre-mondta Harry, majd intett, hogy menjek oda 
Furcsa volt, hogy annyian néznek minket. 
Megpróbáltunk sok kérdésre választ adni, de nehéz volt, mert állandóan ugrált a chatablak, az újabb kérdésekkel. 
Csak akkor fejeztük be az egészet, mikor anya felkiabált, hogy menjünk ebédelni. 
Egymást lökdösve futkároztunk le a lépcsőn, mint két jó barát...

II.Season-Chapter Fifteenth~Tell Me! Please ..!

 Sziasztok, itt vagyok egy újabb résszel-amihez különösebb megjegyzésem nincs :) 
Jó Olvasást ;) 







-Fuhh hát most nem tudok megszólalni-fújtam ki lassan a levegőt 
-Magadra hagyjalak? 
-Ne, vagyis inkább idehívnád..Harryt?-kérdeztem zavartan 
-Persze, azonnal szólok neki-mondta, majd ott is hagyott 

Az a tíz perc, amit egyedül töltöttem gyilkos volt. Ideges voltam, hogy Harryvel kell beszélnem, aki amúgy a barátom.
Viszont megtudtam, hogy nem züllöttem el, és nem csináltam olyan dolgokat, ami gáz lenne. Vagyis ahogy anya elmesélte, így jött le, de ez csak az Ő verziója. 
Amit még nem tudtam felfogni, hogy a...jó Istenbe jöhettem össze egy világsztárral, akikről azelőtt még nem is hallottam?! Igaz hogy nem néztem sokszor televíziót, és a közösségi portálokra sem jártam fel, de akkor is. Nem mintha kételkednék a hírességük vagy tehetségükben, csak furcsa. 

-Szia-köszöntem lesütött szemekkel mikor belépett az ajtón
-Szia
Az ágy mellett lévő szék felé mutattam jelezve, hogy üljön le. 
Leült, nézett, kezeit birizgálta. Ezzel telt el pár perc, a csend kínos volt, de nekem nem volt kedvem, se merszem megtörni. 
-Fogalmam sincs mit mondjak-motyogta 
-Mesélj!-kértem-Anya sok dolgot mondott, de én a te szemszögedből is akarom hallani-mondtam 
-Jól van-vett egy mély levegőt-Először is szeretnék bocsánatot kérni, amiért úgy viselkedtem, és megijesztettelek téged-nézett a szemembe
-Felejtsük el. Igaz hogy kicsit megrémültem, de érthető volt a kiakadásod. Biztos vagyok benne, hogy más ember is így viselkedett volna-mosolyodtam el biztatóan 

-Szóval akkor kezdem. Először úgy találkoztunk, hogy megdobtalak egy hógolyóval, már akkor megtetszettél, és csak remélni tudtam, hogy újra találkozhatunk. Még az nap, a fiúkkal beültünk a Soho egyik kávézójába, ahol te is ott voltál. Úgy gondoltam ez egy égi jel lehet, szóval nem halasztottam el a dolgot, és odaültem melléd. Te nagyon visszahúzódó voltál a beszélgetésünk során, de mivel akkor költöztetek ide, belementél hogy hazakísérhesselek.
Mivel nagyon tetszettél, telefonszámot cseréltünk....-mondta, mondta és csak mondta
Mindent elmesélt a baleset napjáig, biztos voltam benne, hogy őszinte velem, mert a megcsalását is bevallotta. Nem tudtám rá ezért haragudni, mivel egyszer már megbocsájtottam neki, persze arra nem emlékszem, de akkor sem ítélkezhetek felette, megbánta a dolgot, és kapott egy új esélyt.  
Nagyon szerettem volna emlékezni azokra a dolgokra, mert ahogyan elmesélte, hiába voltak kisebb-nagyobb veszekedéseink, jól megvoltunk és szerettük egymást. Bár még mindig hihetetlen volt, hogy egy sztárral járok. Mindig is azt hittem, hogy egy híres ember öntelt, nagyképű, de Harry volt rá az élő példa, hogy teljesen úgy viselkedik mint egy átlagos személy. 

Késő délután volt már mikor Harry befejezte az életem bizonyos részének elmesélését. Talán Ő mindenkinél, még a szüleimnél is jobban ismert engem, elmondása szerint nagyon sok idő töltöttünk együtt. 

-Köszönöm, hogy mindezt elmondat. Sokat segítettél nekem, így legalább tudok hogy viszonyulni a dolgokhoz-néztem rá hálásan 

Harry csak elmosolyodott, majd lehajtotta a fejét, valószínűleg gondolkozhatott. Pár percig lehettünk így csendben, viszont a hallgatás most nem volt kínos. Ellenkezőleg. Most olyan megnyugtató volt, mert tudtam milyen dolgokat követtem el, és tudtam mi az a dolog, amire büszke lehetek, vagy amit szégyellhetek. 

-Mi lesz velünk ezután?-nézett fel rám meggyötört arccal 
-Fogalmam sincs Harry, de mindent megteszek azért, hogy ugyanúgy érezzek, mint a baleset előtt-simogattam meg vállát 
-Köszönöm, hogy ezt mondod. Én is azt szeretném-mosolyodott el, amit meglepő volt, hisz arca amióta belépett ide szomorú volt 
-Arra gondoltam, hogy holnap bemutathatnád a fiúkat, és azokat a személyeket is, akikről meséltél-kértem Őt 
-Tényleg ezt szeretnéd?-csillant fel a szeme 
-Igen-bólintottam 
-Akkor majd felhívom Őket, de most mi lenne, ha lemennék a büfébe, és hoznék neked valami ennivalót? Ez a kórházi kaja borzasztó, és a vacsora is még később lesz-állt fel helyéről 
-Azt megköszönném! 

Harry amint kiment, Anya lépett be az ajtón, és kérdően nézett rám. 
-Most már mindent tudok, és azon vagyok, hogy rendbe tegyem az életem-öleltem magamhoz 
-Örülök neki. Apád már hazament, mert este egy lesz egy üzleti vacsora, és arra készülődik-mondta 
-Te miért nem mész el vele?-kérdeztem 
-Nem, itt maradok veled-ült le ágya szélére 
-Ne butáskodj Anya, Én megleszek, nyugodtan menj  csak el. Ha most elindulsz még el tudsz készülni
-Biztos vagy benne...és Harry? 
-Harry most ment le a büfébe kajáért. Menj már, nehogy elkéssetek-biccentettem az ajtó felé 
-Rendben! Szeretlek. Holnap csak délután tudunk bejönni, mert tárgyalás lesz a társcéggel-nyomott egy csókot a homlokomra, majd köszönés után távozott 

Harry nem sokkal később megérkezett két sonkás szendvics kíséretében. 

-Camilla?-adta kezembe az ennivalót 
-Mondtam neki, hogy ketten is megleszünk, így elkíséri apát egy üzleti vacsorára-vontam vállat, majd elkezdtem kicsomagolni a szendvicset, és hozzákezdtem 

Este hat óra fele járhatott az idő, mikor a nővér hozta a vacsorát, és látta hogy még Harry itt van velem. Szó szerint kizavarta, hogy nekem pihennem kell, meg neki is, így hát elköszöntünk egymástól.
Amúgy az én részemről egy tök jó napot töltöttünk együtt, és arra is rájöttem hogy az énekes srác nem ijesztő, méghozzá nevettünk is. Ez olyan furán hangzik a mi helyzetünkbe, hogy nevettünk, de akkor legalább el tudtuk feledni a gondokat. 
Mielőtt még kilépett volna a kórterem ajtaján megígérte, amit visszaér a szobájába felhívja a többieket a holnapi nappal kapcsolatosan.
Akkor úgy gondoltam-mondjuk ez aztán sosem változott-hogy tudhat valamit ez a banda. Az ablakból látni lehetett a sok rajongót, akik a kórház kapuja előtt várakoztak. Bizonyára be szerettek volna jutni Harryhez, de az őrök megakadályozták ezt.
Az énekhangjukban sem kételkedhettem miután Harry elénekelte Coldplay-Viva La Vida cimű számát, minek a végén jöttem rá miért is áll az épület előtt annyi rajongó. 

Mosolyogva fogyasztottam el a vacsorámat, mert a fejemben annyi sok dolog volt, hogy csak na. Nem emlékeztem hogy ezek a dolgok megtörténtek, de legalább tudtam róluk!

Aznap este izgatottan aludtam el, mert már nagyon vártam a találkozást a többiekkel. A nevüket úgy ahogy megjegyeztem, de reménykedtem benne, hogy majd bemutatkoznak. 

Reggel Harry átjött a szobába, és közölte hogy a vizit utánra jönnek a többiek, de aztán ment is, így az orvosok vették át a helyét. 
Beszámoltam az állapotomról, hogy már nem fáj a fejem, és jól érzem magam. 
-Most veszünk tőled egy kis vért, az eredmény pedig holnapra lesz kész. Ha minden jó, akkor már haza is mehetsz-mondta a főorvos 
A nővérke két fiolába vett tőlem vért, beragasztotta, hogy ne liluljon be, aztán ment is tovább egy másik beteghez. 
Nagyon megörültem, hogy végre haza mehetek majd, mert kíváncsi voltam a házra, és persze ugyanaz okokért amiért más ember sem szeret kórházban lenni. 

A falón lévő kopott óra 9.45-öt mutatott, Harry pedig azt mondta hogy tízre jönnek hozzám. Kicsit féltem, de azt magam sem tudom miért, de ha már végig tudtam hallgatni Harryt és Anyát is, akkor ez már semmi lesz ahhoz képest.
Hajamat megigazítottam, majd egy mély levegővétellel vártam hogy elteljen az a tizenöt perc. 

Sziasztok! :)

Most eltűnök egy-két napra, aztán jövök is vissza, és hozom a részt :)
Scarlet! Tényleg jól esnek a vélemények, és köszönöm, hogy jobban kifejtetted! Megfogadom a tanácsod, és mostantól kétszer is át fogom olvasni amit írok.
Igazából így visszaolvasva nekem is furán hangzik, hogy "megdobja hógolyóval, majd összejönnek", de mikor elkezdtem írni ezt a blogot, tél volt, és ez jutott eszembe, mentségemre legyen, akkor még nagyon az elején voltam a blogolásnak, és csak remélni tudom, hogy azóta fejlődtem. 
Még egyszer nagyon szépen köszönöm a komikat! ; ) 
Sziasztok!