Itt vagyok a résszel mint látjátok, remélem örültök ;)
Magam sem számítottam arra, hogy ilyen "hamar" felkerül, de ma jó kedvem volt viszonylag, és összejött :D
Az igazat megvallva eléggé sz*r állapotban voltam, mikor hazaérkeztünk, mert sok dolog történt, amire akkor, mikor megírtam az elköszönő részt, hogy megyek nyaralni, nem is számítottam volna, még álmomban sem.
Fl Fo! Köszönöm, hogy felajánlottad, hogy átküldöd, de nekem is megvan, bár a nyaralás során áthúzták a számításaim, mert nem nagyon tudtam olvasni.
Amúgy megtaláltam a Cortezem...mondjuk már jójó pár éve, de az lényegtelen.
Ezért is vagyok mostanában kissé "debis", szóval ha az elkövetkező részek érzelgősek lesznek, kérlek nézzétek el :)
Nem értem a pasikat...ha mondanak valamit akkor miért nem azt csinálják? :O :'( Ja és ez reménytelen szerelem :C
Mindegy...minden mindegy. A lényeg a lényeg, hogy ITT A RÉSSSZZZZ :D
További szép estét :) Jó Olvasást ;)
Csók :*
xx Patrícia
Dylan rendes és tisztességes srácnak tűnt a beszámolója alapján. Meg sem kértem rá, de azonnal elkezdte mesélni az életét, aztán pedig Ő is vevő volt az én történetemre.
-Igen, szeretek pontos lenni. Mivel jobb ha teljesen tiszta lappal indítsuk a dolgot, szeretnék részletesebben is bemutatkozni.
19 éves vagyok, Angliában születtem, rá két évre kiköltöztünk ide, New Yorkba, de mikor 17 lettem visszatértünk Bristolba. Körülbelül fél éve vettem rá magam, vagyis döntöttem el azt, hogy vissza szeretnék költözni ide. Bár a családom nagy része Angliában lakik, az összes barátomat itt tudhatom, és az Amerikai élet is jobban vonzott. A Williams College egyetemre jelentkeztem, ahova másodikként vettek fel, de úgy döntöttem halasztok egy évet. Addig is kereshetek némi pénzt, mivel jelenleg egy étteremben dolgozok, a szüleim is próbálnak támogatni, és havonta küldenek 'x' összeget a számlámra, viszont a mai világban nagyon nehéz a megélhetés. Rövidre fogva a dolgot ennyi, és még most tisztáznám, hogy nem vagyok sem gyilkos sem pszichopata-mondta, majd belekortyolt a nemrég kihozott kávéjába
-Huh-dörzsöltem meg halántékomat-Nem számítottam ilyen részletes bemutatkozást-kuncogtam fel
-Jobb előbb beszámolni az ilyenekről-rántotta meg vállát-szóval te is mesélhetnél...
-18 éves vagyok, Doverben születtem, tizenhét évig laktam ott, decemberben Londonba költöztem a családommal, most szeptemberben pedig kijöttem ide-hadartam el gyorsan
-Mozgalmas életed volt eddig akkor-mosolyodott el- Egyetemre jársz?
-Nem, úgy döntöttem halasztok én is egy évet, de igazából a munka jobban vonz-mondtam őszintén
-Már dolgozol?-kérdezte
-Nem-sóhajtottam
-Szívesen segítek munkát keresni...-kezdte kedvesen
-Nem ezzel van gond-húztam féloldalas mosolyra a szám
-Értem, a házat meglehet nézni?
-Persze-álltam fel helyemről, ahogy Ő is, majd fizetés után távoztunk is
Út közben megtudtam, hogy jelenleg az pár barátjánál lakik, de mivel nem szeretne a terhükre lenni, ezért albérlet keresése után kezdett.
Lejött, hogy nagyon szeretné ezt a lakást, én pedig örültem, hogy egy kissé visszahúzódó, de szókimondó, kedves fiú fog odaköltözni hozzám.
-Szóval ez a konyha az ebédlővel-mutattam be a helységet, majd tovább mentünk-itt a fürdőszoba, mellette mint látod, a mellékhelység-vezettem körbe
A nappali után megmutattam neki az én szobámat, bár azt nem tudom miért, a lényeg az, hogy Ő mosolyodva hallgatott engem, amit ódákat zengek a lakásról. Többségében jót, de azért arról is beszámoltam, hogy a felső szomszédban lakó harminc-negyvenéves házaspár kétnaponta összeveszik. A múltkor például tányértörést is hallottam, majd a szőke nő-akit már párszor láttam, és aranyosnak néz ki, mindaddig amíg össze nem kerül egy légtérbe a férjével-kidobálta a férje, Thomas-ezt onnan tudom, hogy általában azt szokta kiabálni hitvese:"Thomas az Isten áldjon meg, már megint a fotelben terpeszkedel? Talán elmosogathatnál mire hazaérjek, hogy ne nekem kelljen utánad takarítani fáradtan"-ruháit.
Szóval vannak ilyenek, rá egy napra vagy pár órára pedig kibékülnek.
Meg néha babasírás hallható, de csak akkor ha kimegyünk a folyosóra.
Más annyira zavaró dolgoz addig még nem vettem észre, ezért csak ezekről tudtam beszámolni.
-Az enyémen kívül még két szoba van, szóval választhatsz-mondtam, majd bevezettem az egyikbe, igazából csak a kilátás más-Ez a belvárosra néz-mutattam ki az ablakon, aztán átmentünk a másikba-Ez pedig a Hudson folyóra. Szerintem mindkettőnek szép a kilátása, főleg este-tanakodtam
-A belvárosra nézőre szavazok. A lányok szoktak merengeni a víz folyásában-motyogta
-Hé, ez nem igaz-pirítottam rá
-Akkor a nagy többsége-javította ki magát, mire mosolyogva bólintottam
A nappaliba ültünk le, hogy megbeszéljük a fontosabb dolgokat, a költözést, meg ilyeneket.
-Amúgy még szeretnél egy lakótársat?-kérdezte
-Fent hagyom még a hirdetést az interneten, de ezen még nem gondolkoztam. Nem azért adom ki neked sem a szobát, hogy pénz húzzak ki belőled, egyszerűen csak nem szeretek egyedül élni. Ha jelentkeznek normális alakok, akkor szívesen kiadom, persze ha nem zavar téged-rántottam meg vállam
-Nem zavarna. Most hatan vagyunk egy három szobás, kis lakásban, szóval elképzelheted-vigyorodott el először, mióta találkozunk
-Hogy fértek el úgy?-szörnyedten el
-Két ágyas szobák. Semmi magánélet. Semmi nyugalom. Szobákból áradó bűz, persze amelyikben én vagyok, abból nem, én tisztaságos vagyok-tette fel kezeit védekezően
-Uhh-húztam el szám-És melyik nap költöznél?-tértem a lényegre
-Akár holnap is-nevetett fel hangosan
-Rendben-egyeztem bele
-Most komolyan? Én csak vicceltem, de ha neked jó...?!
-Persze! Akkor majd holnap jössz valamikor, a számom megvan. Ma még elmegyek kulcsot másoltatni, lejáró kulcs kell a garázsba?
-Nem, nincs kocsim-rázta meg a fejét
A házból kilépve elváltak útjaink, Ő ment vissza a barátaihoz, én meg a közeli kulcsmásolóhoz igyekeztem. Még pár nappal előtte fedeztem fel, hogy olyan is van a környéken.
Tisztára olyan volt, mint a filmekben szokás, egy idős, ősz bácsi ült a pult mögött, a falakon számos kulcsfajta sorakozott.
Pár perc múlva kezemben tudhattam az apró, fényes tárgyat. Amint visszaértem felhívtam a szüleimet, hogy közöljem velük a csodás hírt.
Apa még mindig tartott, hogy fiú költözik hozzám, de végül megbékélt a dologgal, mikor elmeséltem neki minden információmat, amit tudok Dylanről. Anya boldog volt, elmondása szerint :"Ha Te örülsz, akkor Én is!".
Talán mióta idejöttem, az emberek először láthattak mosolyogni úgy igazán. Mert tényleg boldog voltam. Dylan az első ember, akit ismerek New Yorkból, és már az elején tudtam hogy jól ki fogunk jönni.
-Szia Hanna! Öm kinyitnád az ajtót?-szólt bele a kaputelefonba Dylan
-Várj meg, azonnal lemegyek, és segítek!
-Ne butáskodj, nem nőnek való a cipekedés, amúgy sincs sok cuccom-közölte, de én mégis lesiettem hozzá
A fiú épp a taxiból pakolta ki a dobozait, táskáit, mikor odaértem.
-Helló-köszönte, mire csak elmosolyodott
-Tényleg nem kell segíteni-rázta meg fejét
-Már mennék tovább-morgott elölről a taxis, ezért mégiscsak besegítettem, így nemsoká minden dolga a panel előtt sorakozott
-Áhh és tényleg nincs sok cuccod-mondtam cinikusan
-Oké, egyezzünk meg abban, hogy te itt maradsz, és vigyázol rájuk, míg én pakolok-kapott fel egy dobozt
-Rendben-forgattam meg szemeimet
Nem olyan sok időn belül az utolsó kört járta meg Dylan. Már csak két nagy doboz volt lent, amihez én ragaszkodtam, hogy az egyiket vihessem. Mikor felemeltem majd meg szakadtam, de azért sem raktam le...
-Te téglát hordasz magaddal?-kérdeztem rá, miközben a liftet vártuk
-Könyvek Drága, könyvek. Sokat kell olvasnom, ha a pszichológiára szeretnék menni, meg úgy általánosságba is szeretem őket-vonta meg vállát
-Ez most komoly? Nem is mondtad-tágultak ki nagyra szemeim, hisz nem is gondoltam volna
-Nem kérdezted-zárta le ennyivel az ügyet
Mikor felértünk, hiába lifttel mentünk, nagyon megfájdult a hasam, mikor ezt megjegyeztem, Dylan cinikusan rávágta, hogy biztos sérvet kaptam, de tényleg fájt, miután beértünk le is kellett dőlnöm a kanapéra mert megszédültem.
-Beteg vagy?-kérdezte miközben a szobájába pakolt
-Nem, csak kicsit megszédültem, biztos az időjárás miatt-mondtam
-Két hete ugyanilyen az idő-húzta fel szemöldökét
-Mindegy! Ha kell valami akkor a szobámban leszek-mentem be a lakrészembe
Megpróbáltam aludni, de nem ment, inkább írtam egy sms-t Milla-nak, hogy egyedül van-e?
A válasz másodperceken belül meg is volt, aztán már hívtam is. Ő volt az a személy, aki mindent tudott rólam, mármint, hol vagyok, miket csinálok, de mégsem árulta el a fiúknak. Milla egy szóval sem hozta fel egyik beszélgetésünk alatt sem Harryt, néha megemlített pár dolgot róluk, de külön-külön nem. Az utóbbi beszélgetésünk során is csak annyira hozta fel, hogy épp a stúdióban vannak, Ő is ott van, de kiment, hogy beszélgethessünk. Én elújságoltam neki a lakótársamat. Ő is jónak tartotta, hogy nem egyedül lakom egy nagy házban. Körülbelül egy órán át csacsoghattunk, mikor lerakta, mert végeztek a srácok.
Az egész napot végiglustálkodtam, valami hülye, három részes filmet néztem a laptopomon.
Hét óra is elmúlt már, mikor Dylan kopogtatott az ajtómon. Nagyon jól berendezkedett a szobájába, és elmondása szerint már mikor meglátta, megszerette.
-Arra gondoltam, mi lenne ha főznék valamit?!-nézett rám mosolyogva
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése