II.Season-Chapter Fifteenth~Tell Me! Please ..!

 Sziasztok, itt vagyok egy újabb résszel-amihez különösebb megjegyzésem nincs :) 
Jó Olvasást ;) 







-Fuhh hát most nem tudok megszólalni-fújtam ki lassan a levegőt 
-Magadra hagyjalak? 
-Ne, vagyis inkább idehívnád..Harryt?-kérdeztem zavartan 
-Persze, azonnal szólok neki-mondta, majd ott is hagyott 

Az a tíz perc, amit egyedül töltöttem gyilkos volt. Ideges voltam, hogy Harryvel kell beszélnem, aki amúgy a barátom.
Viszont megtudtam, hogy nem züllöttem el, és nem csináltam olyan dolgokat, ami gáz lenne. Vagyis ahogy anya elmesélte, így jött le, de ez csak az Ő verziója. 
Amit még nem tudtam felfogni, hogy a...jó Istenbe jöhettem össze egy világsztárral, akikről azelőtt még nem is hallottam?! Igaz hogy nem néztem sokszor televíziót, és a közösségi portálokra sem jártam fel, de akkor is. Nem mintha kételkednék a hírességük vagy tehetségükben, csak furcsa. 

-Szia-köszöntem lesütött szemekkel mikor belépett az ajtón
-Szia
Az ágy mellett lévő szék felé mutattam jelezve, hogy üljön le. 
Leült, nézett, kezeit birizgálta. Ezzel telt el pár perc, a csend kínos volt, de nekem nem volt kedvem, se merszem megtörni. 
-Fogalmam sincs mit mondjak-motyogta 
-Mesélj!-kértem-Anya sok dolgot mondott, de én a te szemszögedből is akarom hallani-mondtam 
-Jól van-vett egy mély levegőt-Először is szeretnék bocsánatot kérni, amiért úgy viselkedtem, és megijesztettelek téged-nézett a szemembe
-Felejtsük el. Igaz hogy kicsit megrémültem, de érthető volt a kiakadásod. Biztos vagyok benne, hogy más ember is így viselkedett volna-mosolyodtam el biztatóan 

-Szóval akkor kezdem. Először úgy találkoztunk, hogy megdobtalak egy hógolyóval, már akkor megtetszettél, és csak remélni tudtam, hogy újra találkozhatunk. Még az nap, a fiúkkal beültünk a Soho egyik kávézójába, ahol te is ott voltál. Úgy gondoltam ez egy égi jel lehet, szóval nem halasztottam el a dolgot, és odaültem melléd. Te nagyon visszahúzódó voltál a beszélgetésünk során, de mivel akkor költöztetek ide, belementél hogy hazakísérhesselek.
Mivel nagyon tetszettél, telefonszámot cseréltünk....-mondta, mondta és csak mondta
Mindent elmesélt a baleset napjáig, biztos voltam benne, hogy őszinte velem, mert a megcsalását is bevallotta. Nem tudtám rá ezért haragudni, mivel egyszer már megbocsájtottam neki, persze arra nem emlékszem, de akkor sem ítélkezhetek felette, megbánta a dolgot, és kapott egy új esélyt.  
Nagyon szerettem volna emlékezni azokra a dolgokra, mert ahogyan elmesélte, hiába voltak kisebb-nagyobb veszekedéseink, jól megvoltunk és szerettük egymást. Bár még mindig hihetetlen volt, hogy egy sztárral járok. Mindig is azt hittem, hogy egy híres ember öntelt, nagyképű, de Harry volt rá az élő példa, hogy teljesen úgy viselkedik mint egy átlagos személy. 

Késő délután volt már mikor Harry befejezte az életem bizonyos részének elmesélését. Talán Ő mindenkinél, még a szüleimnél is jobban ismert engem, elmondása szerint nagyon sok idő töltöttünk együtt. 

-Köszönöm, hogy mindezt elmondat. Sokat segítettél nekem, így legalább tudok hogy viszonyulni a dolgokhoz-néztem rá hálásan 

Harry csak elmosolyodott, majd lehajtotta a fejét, valószínűleg gondolkozhatott. Pár percig lehettünk így csendben, viszont a hallgatás most nem volt kínos. Ellenkezőleg. Most olyan megnyugtató volt, mert tudtam milyen dolgokat követtem el, és tudtam mi az a dolog, amire büszke lehetek, vagy amit szégyellhetek. 

-Mi lesz velünk ezután?-nézett fel rám meggyötört arccal 
-Fogalmam sincs Harry, de mindent megteszek azért, hogy ugyanúgy érezzek, mint a baleset előtt-simogattam meg vállát 
-Köszönöm, hogy ezt mondod. Én is azt szeretném-mosolyodott el, amit meglepő volt, hisz arca amióta belépett ide szomorú volt 
-Arra gondoltam, hogy holnap bemutathatnád a fiúkat, és azokat a személyeket is, akikről meséltél-kértem Őt 
-Tényleg ezt szeretnéd?-csillant fel a szeme 
-Igen-bólintottam 
-Akkor majd felhívom Őket, de most mi lenne, ha lemennék a büfébe, és hoznék neked valami ennivalót? Ez a kórházi kaja borzasztó, és a vacsora is még később lesz-állt fel helyéről 
-Azt megköszönném! 

Harry amint kiment, Anya lépett be az ajtón, és kérdően nézett rám. 
-Most már mindent tudok, és azon vagyok, hogy rendbe tegyem az életem-öleltem magamhoz 
-Örülök neki. Apád már hazament, mert este egy lesz egy üzleti vacsora, és arra készülődik-mondta 
-Te miért nem mész el vele?-kérdeztem 
-Nem, itt maradok veled-ült le ágya szélére 
-Ne butáskodj Anya, Én megleszek, nyugodtan menj  csak el. Ha most elindulsz még el tudsz készülni
-Biztos vagy benne...és Harry? 
-Harry most ment le a büfébe kajáért. Menj már, nehogy elkéssetek-biccentettem az ajtó felé 
-Rendben! Szeretlek. Holnap csak délután tudunk bejönni, mert tárgyalás lesz a társcéggel-nyomott egy csókot a homlokomra, majd köszönés után távozott 

Harry nem sokkal később megérkezett két sonkás szendvics kíséretében. 

-Camilla?-adta kezembe az ennivalót 
-Mondtam neki, hogy ketten is megleszünk, így elkíséri apát egy üzleti vacsorára-vontam vállat, majd elkezdtem kicsomagolni a szendvicset, és hozzákezdtem 

Este hat óra fele járhatott az idő, mikor a nővér hozta a vacsorát, és látta hogy még Harry itt van velem. Szó szerint kizavarta, hogy nekem pihennem kell, meg neki is, így hát elköszöntünk egymástól.
Amúgy az én részemről egy tök jó napot töltöttünk együtt, és arra is rájöttem hogy az énekes srác nem ijesztő, méghozzá nevettünk is. Ez olyan furán hangzik a mi helyzetünkbe, hogy nevettünk, de akkor legalább el tudtuk feledni a gondokat. 
Mielőtt még kilépett volna a kórterem ajtaján megígérte, amit visszaér a szobájába felhívja a többieket a holnapi nappal kapcsolatosan.
Akkor úgy gondoltam-mondjuk ez aztán sosem változott-hogy tudhat valamit ez a banda. Az ablakból látni lehetett a sok rajongót, akik a kórház kapuja előtt várakoztak. Bizonyára be szerettek volna jutni Harryhez, de az őrök megakadályozták ezt.
Az énekhangjukban sem kételkedhettem miután Harry elénekelte Coldplay-Viva La Vida cimű számát, minek a végén jöttem rá miért is áll az épület előtt annyi rajongó. 

Mosolyogva fogyasztottam el a vacsorámat, mert a fejemben annyi sok dolog volt, hogy csak na. Nem emlékeztem hogy ezek a dolgok megtörténtek, de legalább tudtam róluk!

Aznap este izgatottan aludtam el, mert már nagyon vártam a találkozást a többiekkel. A nevüket úgy ahogy megjegyeztem, de reménykedtem benne, hogy majd bemutatkoznak. 

Reggel Harry átjött a szobába, és közölte hogy a vizit utánra jönnek a többiek, de aztán ment is, így az orvosok vették át a helyét. 
Beszámoltam az állapotomról, hogy már nem fáj a fejem, és jól érzem magam. 
-Most veszünk tőled egy kis vért, az eredmény pedig holnapra lesz kész. Ha minden jó, akkor már haza is mehetsz-mondta a főorvos 
A nővérke két fiolába vett tőlem vért, beragasztotta, hogy ne liluljon be, aztán ment is tovább egy másik beteghez. 
Nagyon megörültem, hogy végre haza mehetek majd, mert kíváncsi voltam a házra, és persze ugyanaz okokért amiért más ember sem szeret kórházban lenni. 

A falón lévő kopott óra 9.45-öt mutatott, Harry pedig azt mondta hogy tízre jönnek hozzám. Kicsit féltem, de azt magam sem tudom miért, de ha már végig tudtam hallgatni Harryt és Anyát is, akkor ez már semmi lesz ahhoz képest.
Hajamat megigazítottam, majd egy mély levegővétellel vártam hogy elteljen az a tizenöt perc.