Az igazat megvallva nem nagyon sajnáltam, hogy el fogok ballagni a gimnáziumból. Kevés volt az a pár hónap amit ott töltöttem, persze jól kijöttem a többiekkel, de úgy hogy száz százalék biztosan fogom tartani a kapcsolatot, az Akin volt. Peter és Steve pedig már a tavaszi szünet után azt tervezték, hogy milyen bulikba fognak menni a nyáron. Hát igen, ők már csak ilyenek maradnak. A lányok többsége meg már a négy év alatt összenőtt társaságukban voltak állandóan. Néha beszélgettünk, meg órákon összedolgoztunk, ha olyan feladat volt, vagy esetleg dolgozatok írása közben súgtunk egymásnak, de semmi több. Még mikor átjöttem a Londoni gimibe, és összejöttünk Harryvel, Debora megharagudott rám, és azóta sem javult a kapcsolatunk. Igazából a tavaszi szünet után már még jobban el voltam foglalva. Április 29.-én napra pontosan, Akin-al együtt sikeresen levizsgáztunk az autóvezetésből, tehát ez már ki volt pipálva. Ezek után jött a húzós, és kemény érettségi. A tételek tanulásával nem is voltam nagy bajban, hisz az évek alatt folyamatosan tanultam, és hajtottam, hogy meglegyek a kitűnő, és ez majdnem mindig sikerült. Két Londoni, és egy New York-i egyetemre is jelentkeztem, mondjuk az igazat megvallva nagyon reménykedtem, hogy ne vegyenek fel az amerikai országban lévőbe. És ha most felmerülne bennetek a kérdés, hogy akkor miért adtam be oda a jelentkezési lapokat, akkor az lenne a válaszom, hogy a szüleim kedvéért.
Mondjuk szerintem ez hülye válasz lenne, de így volt. Az osztályfőnököm ajánlotta be azt az egyetemet, hogy sok esélyem van a felvétel megnyeréséhez. Anyáék erre tök felspanolva jöttek haza, és közölték-igen,már elmúltam tizennyolc éves- hogy muszáj oda is jelentkeznem. Ebből az lett, hogy egy teljes hétig nem szóltam hozzájuk, majd egy hét múlva sírva borultunk egymás nyakába-vagyis én meg anya, apa nem sírt.
Igen, ezt még most is bánom, de egyszerűen annyira felidegesített, mert úgy tűnt, hogy ők akarják megmondani, azt hogy hova jelentkezek. És még azért is dühös voltam, mert New York nagyon messze van Londontól, és Londonban vannak azok az emberek, akik számítanak, és fontosak nekem, és Harry is. Abban egyeztünk meg, hogy oda jelentkezek, de ha felvettek nem muszáj mennem. Még szép.
Ballagásom -amit nagyon-nagyon szűk családi körben,Mila, anya és apa tartottunk- nagyon jól telt, elmentünk egy Párizsba, és ott töltöttünk három napot, persze nem értettem, hogy miért kellett ekkora hajcihő, de a szüleim már csak ilyenek. Elballagásomra egy Milával egy egyik nap elmentünk egy buliba, ahol rendesen ki tudtam magamból adni a bennem maradt feszültséget amit az érettségi okozott. A vizsgákra visszatérve, jól sikerültek, a vártnál is jobban, négyesek, ötösök lettek. Nagyon izgultam, hogy jól sikerüljön, de azért még jobban ideges voltam ,hogy ki kellett állni egy pár fős tanári kar elé a szóbelin. De végül az is jól ment, voltak kedves, és voltak mogorva tanárok is, hát a kedvesebbek jobban bejöttek.
Akin-ak is jó sikerültek a vizsgái, vagyis ahhoz képest, amennyit tanult rá. A szülei hiába próbálták ráparancsolni, és külön tanárokhoz járatni, de nagyon ellenkezett. A lányról, akiről mesélt, összejöttek, és azóta már találkoztam is vele, nagyon kedves, és aranyos lány. Mikor elsőnek megláttam személyesen, azt gondoltam, hogy nagyképű és flegma, de kiderült, hogy nem az. Jól kijönnek Akin-al, és láthatóan kezdték megszeretni egymást, de azt, hogy mi lesz velük a később, azt már a jövő árnyéka fedi.
És hogy mi volt ez idők alatt az One Direction-al?
Turnéztak, interjúkat adtak, boldogították a rajongókat, új számokon dolgoztak, és ezek közben még annyira aranyosak is voltak, hogy kikérdezték egyes tételeket tőlem, az pedig úgy volt, hogy átküldtem nekik e-mailbe a dolgokat, és úgy kérdezgettek, mikor volt idejük. Harryvel is megpróbáltunk naponta beszélni, ez általában sikerült, mondjuk volt, hogy elaludtam egy tétel felett, és nem vettem fel, de ezt elnézte nekem. Sajnos a ballagásomon nem tudtak ott lenni-de bele gondolva, hogy mi is lett volna a rajongók miatt, jobb hogy turnéztak.
Nagyon sokat segítettek, mert tartották bennem a lelket, és biztattak is, hogy sikerülni fog, ugyan úgy mint, Mila, Eleanor, Danielle és a szüleim.
Iszonyatosan hiányoztak a fiúk, de legfőképp Harry, és úgy tűnt, hogy soha nem fog eljönni az az idő, amikor újra együtt lehetünk. Végül is eljött, lassan, de el.
Június első napján még csak a kezdetét vette a nyár, de az alsóbb éves diákok már nagyon pörgésben voltak, hogy csak pár napot kell várni, és végre elkezdődik a szünetük. Hát ez az érettségizőkkel nem így volt, mivel mi már májusban letettük a vizsgákat utána pedig értelem szerűen nem kellett bemenni az iskolába.
Viszont én is pörgésben voltam, azért, mert június 3-án a fiúk utolsó koncertje a Londoni O2-es arénában.
Danielle egy brit versenyen volt ez idők alatt, Eleanor pedig a fiúkhoz csatlakozott az utolsó koncert előtt egy héttel.
Épp egyik nap, mikor Mila nálunk volt, kameráztunk a fiúkkal, és szóba hozták, hogy fel kéne fogadni egy takarítót, aki kitakarítja a házukat, mire hazaérnek. Mi a barátnőmmel felajánlottunk, hogy szívesen kitakarítunk. Először nem akartak belemenni, de végülis meggyőztük őket.
Így hát június elsején reggel tíz órakor már Mila-hoz tartottam a kávézóba, csak pár órát kellett ott lennie, mert behívták. A nap kivételesen sütött, jó idő volt, ahhoz képest hogy Londonról van szó.
Pont hogy elindultam mikor a telefonom elkezdett csöngeni.
Anabell volt az. Ő az a lány, akivel a Las Vegas-i gépen találkoztunk(#ha nem emlékeznétek(amelyik részben feltűnik))
Azóta interneten is sokat beszéltünk, meg személyesen is találkozgattunk. Bármennyire is akartuk Harry-vel, hogy összejöjjenek, csak barátok, viszont sokat beszélgettek a turné alatt.
-Szia Bell.
-Helló Hanna, csak azért hívlak, hogy 3-án Londonba megyek a fiúk koncertjére, gondolom te is ott leszel, majd találkozunk?!
-Jajj az tök jó, hogy jössz, és igen, találkozhatunk.
-Rendben, csak ennyit akartam, meg még addig majd beszélünk, most mennem kell, mert a tesóim kikészítenek.
-Okés, szia.
Vigyorogva folytattam tovább az utat Mila munkahelyére, ahol már az ajtóban várt rám.
-Szia-köszöntem neki, majd megöleltem
-Szia-üdvözölt
-Mehetünk? Jaj már annyira fel vagyok dobva, hogy nemsoká láthatom őket-kuncogtam fel
-Ne is mondd-értett velem egyet
A házhoz vezető utat viszonylag hamar megtettük. Gyorsan előkerestem a kulcsot, amit tegnap a srácok egyik embere adott oda, majd egy kis bajlódás után kinyitottam. Minden ugyan úgy volt, ahogy hagyták, szóval senki sem tört be.
-Szerintem kezdjük a szobákkal-mondta Mila
-Okés-egyeztem bele
Minden takarítóeszközt, amit találtunk felcipeltünk az emeletre. Igazából nem volt nagy kosz, csak porosak voltak a dolgok.
A hangfalból egész végig ment a zene, szóval így könnyebben ment a takarítás, egy óra körül álltunk meg fél órát pihenni, aztán pedig ugyanúgy folytattuk.
Délután öt óra fele már az utolsó "simításokat" végeztük a ház kitakarításánál, azért nem volt kis dolog elvégezni, de ki lehetett bírni.
Már a cuccainkat pakoltuk össze, mikor csengettek. Nagyon furcsának találtam, mivel mindenki tudja, hogy a fiúk turnén vannak, aztán pedig egy szomszédra tippeltem.
-Ki lehet az? -kérdeztem Mil-től
-Hát ha kinyitod, akkor biztos megtudjuk-nevetett fel
Gyorsan odaszaladtam az ajtóhoz, majd a kulcsot elfordítottam benne, és kitártam magam előtt az ajtót.
Harry Styles
-De biztos a házban vannak még?-kérdezte Niall
-Niall, fél órája beszéltem Hanna-val, biztos hogy ott vannak-mondtam szemforgatva
A turnébuszban ültünk, és vártuk, hogy megérkezzünk a házunkhoz. Igen, úgy volt, hogy csak 3-án térünk vissza, de gondoltuk meglepjük a lányokat.
Minden titokban ment, nehogy a rajongók szétkürtöljék a közösségi portálokon, hogy Londonban láttak minket.
Mikor végre megérkeztünk örömmel pattantunk ki mindannyian a buszból, majd a csengőhöz mentünk.
Zayn hosszasan megnyomta az ajtó mellett lévő gombot, mind erősen szugerálva figyeltük az ajtót, hogy mikor nyílik már ki. Pár másodperc múlva az zárban elkezdett csörögni a kulcs, majd kinyílt az ajtó, és Hanna-t pillantottuk meg, mögötte Milla-val.
A fejükről le lehetett olvasni, hogy nagyon meglepődtek, és vagy fél percig meg sem szólaltak.
-Ti itt? Az hogy lehet?-értetlenkedett
Válasz helyett csak magamhoz húztam, és szorosan megöleltem, nagyon hiányzott már.
-Meglepetés-kiáltották el magukat a többiek, miközben mi még mindig egymást öltük
Fél óra múlva már a nappaliban ülve beszélgettünk, nagyon jó volt azt érezni, hogy mellettem van Hanna. Míg a többiek egymással voltak elfoglalva, társalogtak, addig mi egymással sustorogtunk.
-Még most sem hiszem el, hogy itt vagytok-bújt hozzám Hann
-Hát pedig muszáj lesz, mert egy ideig biztos nem megyünk turnézni-mosolyodtam el
-Ahh reméltem is-vigyorgott
-Nagyon hiányoztál, és annyira sajnálom, hogy nem tudtam itt lenni veled, mikor leraktad a vizsgákat, meg a jogsit-simogattam meg arcát
-Már ezt megbeszéltük százszor, hogy nem haragszom-forgatta meg szemeit
-Szeretsz?-kérdeztem
-Tudod, hogy szeretlek-mondta komoly hangnemben-És Te?-kérdezte
-Szeretlek, elmondhatatlanul szeretlek-adtam szájára egy gyors puszit
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése