II. Season-Chapter Eighteenth~Let's fly away to another world!

Halihóóó :) 
Először is szeretnék NAGYON SOK SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNNI AZ ONE DIRECTIONNAK (és a barátnőmnek)!!!
Másodszor, szerintem mindenki tudja, hogy megjelent a Best Song Ever klipje, ami nagyon-nagyon-nagyon jóó lett! Egyszerűen imádom, már vagy ezerszer láttam :) Ésssss *dobpergés* ma reggel a Nővéremmel-aki egyébként nincs oda értük-megnézettem :P (y) 
Harmadszor, megszületett Vilmos herceg, és Katalin hercegnő(magyarosítva) kisfia! Gratulálok nekik :)
Negyedszer, Magyarországon tartózkodik Kesha, járt Szentesen, és asszem most Budapesten van.

Az utolsó két dolog nem tudom, hogy tartozik bloghoz, de azért leírtam :D 
Ez a rész szerintem kicsit hosszabb lett, mint szokott, és érzelgősebb! 
Egy hét múlva megyünk nyaralni, addig megpróbálok még pár részt hozni! 
Jó olvasást :)
xx Patrícia  





Szánalmasnak éreztem magam, amiért kihasználtam őt, én abban a pillanatban nem tudtam szeretni, mivel semmi emlékem nem volt, ami azt éreztetné, hogy szeressem, semmi olyan érzelem amire azt mondhatná az ember, hogy szerelem, Ő mégis szeretett. Azt hitte megoldhatjuk a dolgokat, és annyira boldog volt. Szerintem azt hitte, hogyha lefekszünk visszajönnek az emlékeink, vagy nem is tudom. El kellett tűnnöm a lehető leggyorsabban, mielőtt felébred. Nem tudtam volna a szemébe nézni. 
Éjjeliszekrényében lapot kezdtem kutatni, meg egy tollat, majd a fürdőbe mentem, leültem a lehajtott wc-ülőkére és nekikezdtem az írásnak. 


"Harry!
Én lennék a legboldogabb, ha visszatérne az emlékezetem, szeretnék emlékezni azokra, amiket elmeséltél nekem, azokra a boldog pillanatokra, együtt töltött éjszakákra. Talán soha nem fog visszatérni az emlékezetem, de ezt már csak Isten tudja. Nagyon meglepett, hogy te mennyire kötődtél hozzám, mikor felébredtem a kómából. Anya mesélt nekem pár dolgot és akkor jöttem rá, hogy milyen paraszt voltam mikor elküldtelek. 
 Még egyszer köszönöm hogy sokat meséltél nekem, így legalább lett egy kis fogalmam, hogy milyen szerepet töltöttél be az életembe. Ebben a pár hétben nagyon jó barátok lettünk. Barátok-igen, ez az a szó, ami elválaszt minket, mivel én nem tudok többet érezni jelen pillanatban irántad. És most legszívesebben elsüllyednék a föld alá, akkora barom vagyok, hogy a szíveddel játszottam, mikor lefeküdtünk. 
Tudom hogy nem levélben kellene közölnöm veled, mert nagyon bunkó dolog, de kérlek próbálj meg elfelejteni. Most még lehet úgy érzed, hogy soha nem tudod majd ezt megtenni, de idővel biztos elfelejtesz. 
Én, elmegyek az országból, megkönnyítem az életed, és nem leszek a terhedre. 
Erre a hétre boldogan fogok visszaemlékezni,  mert neked és a fiúknak is sokat köszönhetek. Kérlek add át nekik az üdvözletem. 
Még egyszer köszönöm mindent : xx Hanna "

A levelet összehajtottam, majd visszamentem a szobába. 'Hál Istennek Harry még aludt, így miután halkan összepakoltam a maradék cuccomat, a levelet az éjjeliszekrényre helyeztem. 
Csendben kiosontam a szobából, majd a földszint felé igyekeztem, hogy minél hamarabb kijuthassak. 
Mikor a konyhából zajokat hallottam, azt hittem összedőlt az eddigi tervem, nem gondoltam volna, hogy reggel hétkor, egy ilyen buli után fent lehet valaki.
-Ugye nem búcsú nélkül akartál elmenni?-jött ki az említett helységből Milla 
-Kérlek ne mondd el senkinek, hogy láttál-néztem rá könyörgően 
-Mikor megy a géped?-kérdezte 
-Kilenkor-motyogtam 
-A reptéren találkozunk! Most menj!-küldött felém egy biztató mosolyt 
-De a többiek...
-Nyugi, nem hiszem, hogy addig fel fognak kelni-rakta vállamra a kezem 
-Köszönöm-öleltem gyorsan magamhoz, aztán már kint is voltam a házból

  Ideges voltam, mert tudtam, hogyha Harry elolvassa majd azt a levelet, összetörik a szíve, és talán egy életre megutál. De nem tudtam mást tenni, nekem sok volt ez az egész. Hogy elvesztettem az emlékezetem és hogy ennyi mindent rám zúdítottak pár hét alatt. Kilenc hónap történteit mondták el rövid időn belül. 

Mikor hazaértem anyáékat a nappaliban ülve találtam, és épp valamiről beszélgettek.
-Sziasztok-köszöntem halkan
-Nem gondoltad meg magad, igaz?-állt fel anya helyéről idegesen
-Nem-ráztam meg fejem határozottan-A gép két óra múlva indul-mondtam 
-Kiviszünk a reptérre-mondta apa 
-Ne, inkább itthon búcsúzzunk el. Majd hívok egy taxit-motyogtam 
-Ha te ezt szeretnéd, akkor rendben-bólintott apa
-Most felmegyek a szobámba, és összepakolom azokat a dolgokat, amik még kimaradtak-mentem fel az emeletre 

Összesen két bőröndöt, és egy kisebb utazótáskába sűrítettem bele sok ruhámat, amit érkezésem után fél óra múlva lecipeltem a nappaliba. A többi dolgomat anyával úgy beszéltük meg, hogy utánam küldik. Mivel úgy gondoltam, hogy többet nem megyek fel a szobámba, és az elkövetkező perceket szüleimmel fogom tölteni, ezért még körülnéztem, hogy nem hagyok e ott valami fontos dolgot, majd bezártam magam után az ajtót. 

-Remélem tudod, hogy ránk mindig számíthatsz, és akármi van, telefonálhatsz, nem érdekes mennyi az idő, nem érdekes, ha talán tárgyalunk, akár mikor hívhatsz minket. Nagyon nehéz ez most nekünk, és kérlek nézd el, ha elsírom magam, de majd ha neked is lesz gyereked, megfogod látni, hogy milyen nehéz tőle a búcsúzás. Te vagy az egy szem lányunk, és lehet néha úgy érezted, hogy nem törődünk veled, de tudnod kell, hogy nagyon szeretünk, és akármilyen döntést hozol, támogatni fogunk. Legszívesebben nem engednélek el, több ezer kiló méterre tőlünk, de már felnőtt vagy, és mi nem szólhatunk bele a dolgodba-mondta anya

Az időt elbeszélgettük, mikor már annyi volt az idő, hogy indulni kéne, hívtam egy taxit. Amíg arra vártunk, hogy megérkezzen, Anya valami cd-t hozott ki a szobájukból. 
-Ezt a fiúk csinálták neked, felébredésed után, akkor még tiltakoztam az ellen, hogy odaadjuk neked, de most szerintem eljött az idő. Ha megnézed remélem rendeződnek benned a dolgok és az érzések.-nyújtotta át nekem 
Én csak bólintottam, majd elraktam a táskámba. 

Kis idő múlva a taxisofőr már csak arra várt, hogy beszálljak, a dolgaim már az autóban voltak. 
Utoljára magamhoz öleltem a szüleimet, a fülükbe suttogtam, hogy szeretem őket, és beültem a kocsiba. 
Nem sokkal később már a repülőtér termináljában várakoztam, és szemeimmel Millat kerestem. 
A csalódottságot nem tudtam levakarni az arcomról, mikor a hangosbemondó felszólította az utasokat, hogy kezdjék meg a beszállást. Szomorú arccal beálltam a kígyózó sor végére.
-Úr Isten Hanna, azt hittem már elment a gép-szólított meg hátulról valaki, mikor megfordultam meglátta Millat 
-Azt hittem nem jössz ki-mondtam zavarodottsággal hangomban 
-Megígértem, hogy kijövök! Csak dugóba keveredett a taxis, így futottam két sarkot-mosolyodott el 
-Figyel...köszönöm, hogy itt vagy-hálálkodtam 
-Hanna, bármi is legyen, rám számíthatsz! Engem nem érdekel, hogy nem emlékszel rám, nem érdekel, ha az éjszaka közepén hívsz, és az sem érdekel, ha akkor hívsz, mikor dolgom van, mert rád mindig szakítani fogok időt! Akármi is fog történtté, ha ezek után soha nem fogunk találkozni, akkor is a legjobb barátnő maradunk! 
Nagyon sok dolgot tettél értem, amiért életem végéig hálás leszek. Ha Te nem vagy, nem lehetek együtt Zaynel!
Azzal az emberrel, akit a világon a legjobban szeretek! 
Szeretlek Hanna, olyan vagy nekem mintha a testvérem lennél, tudod a szüleim halála után nem éreztem senkinél így...de jöttél Te, a fiúk, és megváltozott az életem, lett egy családom! 
Borzasztóan fogsz hiányozni-ölelt magához a mondat végén 
-Nagyon szeretlek-csak ennyit tudtam kinyögni, mert már én következtem a sorban 
Még intettünk egymásnak egyet, aztán hátrébb ment, mert elállta a mögöttem állók utát.
A repülőn volt időm gondolkozni, nagyon meghatott az, amit Milla mondott, és én is kötödést éreztem iránta. 
Sokszor gondolkoztam azon, hogy jól cselekszem-e, vagy nem, de már nem volt visszaút. A gép elindult New York felé, ahol kitudja mennyi időt fogok eltölteni. 

Talán percenként pillantgattam a karomon lévő órára, és minden egyes percben belegondoltam, hogy vajon Harry felébredt-e már? 
Azokban a napokban volt időm kiismerni, tudtam, hogy a legkisebb dolgon is feltudja kapni a vizet...én pedig ott hagytam őt, biztos voltam a kiborulásában. Legszívesebben felhívtam volna Millat, és megkérdeztem volna, hogy felkelt-e már, és mi volt a reakciója...de nem lehetett. 


Hálás voltam anyának, és apának, amiért elintézték nekem a New Yorki házat. Az Ő elmondásuk szerint nagyon szép, én pedig még nem láttam. Apa felvetette, hogy mivel úgy is halasztok egy évet az egyetemen, dolgozhatnék a társcégüknél, tetszett az ötlet, de anya azt mondta, még várjak egy hónapot, hogy megszokjam a környezetet, és hogy nemrég kerültem ki a kórházból, nem szeretné, ha bajom lenne.