II.Season-Chapter Thirteen~Sorry! We know each other?

Sziasztok! 
Szerintem már hallottátok, hogy megszűnik a Google Reader vagymi, és át kell állni a Bloglovinra. Na hát ez engem az elején egy kicsit felidegesített, mert nem sikerült megcsinálni, de végül minden jó. A lényegét nem értem, mármint azt, hogy miért kell megszüntetni, meg nekem ez jobban bejött, mert magyar meg ilyenek, a bloglovin meg angol, és hát csak mekegek valami angolul, a nyelvet nem nagyon értem, de mindegy. Norici blogján találtam a segítséget, és így valahogy eligazolódtam. Jah, és a feliratkozó július 1-én eltűnnek, aminek nagyon örülök(cinizmus)! Ahamm persze, eddig is alig olvasták a blogot, most meg még kevesebben fogják..köszönöm Google Reader megszüntetője, de ha most belegondolok, akkor az én hibám is...na jó mindegy, ezt hagyjuk. 
Hogy magamról is beszéljek egy kicsit: sikeresen elballagtam. megvolt a zöld nap. felléptünk. és NYÁRISZÜNET van! ;D 
A részről annyit, hogy ilyenfajta kórházas/beteges dolgokat még nem írtam, de megpróbáltam úgy fogalmazni, hogy ti is értsétek amire gondolok. 
ARRA SZERETNÉK KÉRNI MINDENKIT, AKI OLVASSA A BLOGOT, HOGY LEGYEN SZÍVES ÍRNI EGY KOMMENTET, MERT SZERETNÉK VALAMIT CSINÁLNI, ÉS ARRA EMBEREKRE VAN SZÜKSÉG(VÉLEMÉNYEK,JELENTKEZŐK, ILYESMIK)! NAGYON FONTOS LENNE!! 
Jó olvasást :)

A fejembe egy hatalmasat nyílalt, mikor felébredtem, mozogni is alig bírtam, fájt mindenem. Szemeim kinyitása után megláttam, hogy nem otthon vagyok. Sötétség borult a szobára, de az utca fényei bevilágítottak, így rájöttem, hogy egy kórteremben vagyok. Nem lepődtem meg, hiszen előző este nagyon rosszul éreztem magam, úgy gondoltam bizonyára a szüleim hoztak be az éjszaka folyamán.

A helységben két ágy volt, az, amelyiken én feküdtem, és az amelyiken egy fiú aludt. A feje felém volt fordulva, így ki tudtam elemezni, göndör hajú, baba arcú, körülbelül velem egyidős volt a srác, aki nagyon mélyen aludt. Mivel nem akartam senkit sem zaklatni azzal, hogy felkeltem, így megpróbáltam visszaaludni. 

Többé-kevésbé sikerrel, mivel valami hülye gépre voltam rákötve, így még forgolódni sem tudtam kedvem szerint.

Nem értettem mire ilyen nagy hercehurca hiszen este csak a fejem fájt, és hányingerem is volt. 

Olyan furcsa volt sötétben ülni, ezért felkapcsoltam az ágyam mellett lévő éjjeliszekrényen lévő lámpát, így még jobban körül tudtam nézni. 

Az ágyam mellett volt egy csomó virág, plüssök és más egyéb dolgok. Biztos voltam benne, hogy a fiúnak hozták, csak gondolom már nem fért az ő szekrényére, ezért az enyémre rakták. 

Pár perc múlva a srác elkezdett mocorogni, majd kinyitotta a szemeit.

-Bocsi, hogy felébresztettelek a lámpával, csak egyszerűen nem tudok aludni-szabadkoztam azonnal 

Szemei tágra nyíltak, kétszer is megdörzsölte az arcát, megrázta a fejét, majd megfordult, és visszaaludt. 

Zöld íriszei alatt hatalmas karikák éktelenkedtek, bizonyára nagyon fáradt volt, így nem is szóltam hozzá többet a hajnal folyamán.
Két órával később, reggel hatkor a szobatársam újra elkezdett mocorogni, mivel háttal volt nekem, így nem láthatta, hogy fent vagyok.
Telefonját felemelte az éjjeliszekrényről, megnézte mennyi az idő, majd indulatosan visszadobta rá.
-Khömm, mit ártott neked az a telefon, hogy így bánsz vele?-szólítottam meg mosolyogva




                                                                      Harry Styles
-Khömm, mit ártott neked az a telefon, hogy így bánsz vele?-hallottam meg Hanna csilingelő hangját(?)
Először csak azt hittem hogy hallucinálok, de mikor felé fordultam, megrökönyödve tapasztaltam, hogy fent van. Éren van. Felébredt. Megdörzsöltem a szemeim, hogy tényleg jól látok e. És jól láttam. Ott feküdt a szomszéd ágyon, ébren volt, viszont úgy nézett rám, mint egy idegenre.
-Hanna, miért nem szóltál, hogy fent vagy? Mikor keltél fel? Hogy érzed magad?-zúdítottam el kérdésekkel, miközben felpattantam az ágyról, már amennyire tudtam a sajgó bordáim miatt
-Elnézést, ismerjük egymást?-kérdezte zavartan
Hanna, a barátnőm úgy nézett rám, mint egy ismeretlen idegenre, akit még soha életében nem látott.
Megijedtem, mindketten össze voltunk zavarodva. Aztán hirtelen észbe kaptam, hogy szólni kéne egy orvosnak, ezért kiszaladtam a kórteremből, a folyosóra, és nővér után kezdtem el kiabálni.
Láthatólag a reggeli vizitre készülődött egy ápoló, akit "berángattam" a szobába. Miután a saját szemével látta, hogy Hanna tényleg fent van, orvos után ment, majd pár pillanat múlva visszatért a főorvos úrral.
Hann ez idő alatt folyamatosan kapkodta a fejét, hol rám, hol az ápolóra, hol az orvosra nézett. Nem értett semmit, ahogy én sem. Nem értettem miért nem emlékszik rám.

                                                                           Hanna Drak
Miután felkelt a szobatársam extra gyorsasággal kezdtek el történni a dolgok. Fogalmam sem volt, hogy ki Ő, és honnan ismer. És végképp nem értettem miért kérdezi, hogy mikor keltem fel, és hogy jól vagyok e.
Mikor már egy orvos és egy ápoló is bent volt, idegesen kapkodtam a fejem a három személy között.
A srác láthatóan ideges volt, és majdnem dührohamot kapott.
-Elizabeth kedves, kérem vigye ki Harryt a szobából, és értesítse a hozzátartózókat-fordult az orvos a fiatal lány felé
Harry-a fiú, akivel egy szobába voltam-nem akarta elhagyni a kórtermet, végül hosszú gondolkozás után, a nővérrel együtt kimentek.
-Dr. Pillsh vagyok, a kezelőorvosod.-mutatkozott be- Hogy érzed magad? Fájdalmaid vannak?-kérdezte
-A fejem, és a végtagjaim fájnak egy kicsit, de amúgy jól érzem magam-mondtam
-Tudod hogy kerültél ide, hogy miért vagy kórházban?
-Tegnap este rosszul éreztem magam, fájt a fejem, és hányingerem volt. Gondolom az este folyamán a szüleim behoztak-gondoltam vissza a tegnap este történteire
-Megtudod mondani milyen és, milyen hónap, és milyen nap van ma?
-2011. november 29-mondtam magabiztosan, hisz pontosan emlékeztem rá, mivel előző nap, 28-án ment a tv-ben a kedvenc filmem
-Hanna, ma 2012. augusztus 26-a van-mondta a doktor, mire szavába vágtam
-Tessék?-csattantam fel
-Az eddigi megállapításom az, hogy részleges amnéziába estél. Ez még nem biztos, még pár vizsgálatot el kell végezni-mondta
-Nem, ez nem lehet igaz, hol vannak a szüleim?-kiabáltam
-Mindjárt itt vannak, addig is kérlek nyugodj meg-kérte
-Nem, most azonnal látni akarom őket.-kiabáltam tovább
-Hanna nyugalom, vegyél mély levegőket. Nem szabad idegesnek lenned. A szüleid azonnal itt vannak-ismételte magát
Az orvos kitolta az ágyam, és valami vizsgálóba vitt, egy csomó orvos sürgött körülöttem, csináltak CT-t, meg különféle dolgokat.
A várás volt a legnehezebb azon túl, hogy nem emlékeztem sok dologra, ami megtörtént velem. A fejemben olyan kérdések jártak, hogy miért baleseteztem, honnan ismer az a fiú, Harry, miért nem a Doveri kórházban vagyok?
Alig telt bele háromnegyed óra múlva, mikor már visszavittek a szobába, a szüleim rontottak be az ajtón. Mindketten furán néztek ki, vagyis nem úgy, amire emlékszem. És bármennyire is rossz volt velük a kapcsolatom, csak őket akartam.
Az orvos sugdolózott velük egy pár percig, majd odajöttek az ágyamhoz.
-Valaki mondana valamit?-néztem rá kérdően
A doktor úr egy "én kint leszek, bármi van" szólással elhagyta a szobát.
-Kislányom, az a helyzet, hogy rövidtávú amnéziában szenvedsz. A fejsérülés, amit szereztél, ezt váltotta ki-kezdte anya
-És akkor mikor fog visszatérni az emlékezetem?-kérdeztem idegesen
-Ez mindenkinél változó. Pár nap, pár hét-itt tartott egy kis szünetet-pár év-egy hosszabb szünet-vagy van akinek sosem tért vissza-mondta apa lehajtott fejjel
Mielőtt bármit is mondhattam volna anya rákezdte.
-De nyugodj meg kincsem, az emlékeid bizonyára szép lassan visszafognak jönni-simogatta meg kezem

Egyik pillanatról a másikra arra lettünk figyelmesek, hogy valaki üvöltözik a folyosón, aztán kicsapódik az ajtó, majd a szobatáram lép be rajta.
Nagyon megrémültem, hisz kiabált, ordítozott, hogy látni akar engem. Legszívesebben kiszaladtam volna a szobából, hogy elmeneküljek, de mivel gépekre voltam kötve, így nem tudtam.
Mielőtt bármit is tehetett volna, két orvos kiráncigálta a szobából, így újra hármasban maradtunk.
Kérdően anyára néztem.
-Tudni szeretnéd ki volt Ő?-mutatott az ajtó felé
-Ömm nem. Azt hiszem pár napra van szükségem, hogy feldolgozzam a történteket. Olyan gyorsan jött minden-vallottam őszintén
-Rendben-bólintottak
-És ömmm nem rakhatnának át egy másik szobába. Nem tudom miért, de olyan rossz előérzetem támad, ha ránézek arra a srácra. Megrémiszt-motyogtam
A szüleim elkerekedett szemmel néztek rám, aztán megértették, hogy mire kérem őket. Anya azonnal elment intézkedni, így apával maradtam.
Fel kellett tennem neki egy fontos kérdést, hogy hogyan álljak hozzájuk.
-Nekünk jó a kapcsolatunk? Mármint úgy értem hogy...-dadogtam, de nem tudtam kifejezni magam
-Gondolom hogy érted. És igen, nagyon sokat javult a kapcsolatod velünk, már nem szoktunk veszekedni-mondta

Anya nemsoká visszatért, majd közölte a "jó" híreket, hogy a főorvos úr azt mondta, hogy azonnal intézkedik az ügyben.
Az ebédem már a kórház másik végében lévő szobába kaptam meg. Amint a tolószékben toltak át a másik kórterembe, a folyosón kaptam pár sajnálkozó, és 'ÚrIstenteténylegnemismerszmeg?' pillantást, Harryt, a göndört 'hál Istenek nem láttam. Számomra megrémisztő volt, ahogy viselkedett.
Szüleim szerettek volna bent maradni velem, de mondtam nekik, hogy semmi értelme, hisz az orvos megmondta hogy még sok vizsgálatot el fognak végezni aznap.
Ez tényleg így volt, egyik helységből a másikba toltak át, azon kívül, hogy merevítőt tettek a nyakamra, megállapították, hogy a részleges amnézián nincs más fejsérülésem, a karom ami megrepedt szépen gyógyul, nincs nagyobb bajom. Hát kösz.
Ezek után visszatoltak a szobámba, és a gondolataimmal maradtam egyedül.
Három napot kértem, hogy feldolgozzam a történteket, lehet más ember, aki amnéziában szenved azonnal tudni akarja a történteket, de én nem voltam felkészülve rá.
Mi van, ha valami olyan dolgot tettem, ami rossz, vagy ami olyan gáz? Mit csináltam abban a bő kilenc hónapban? Hogy kerültem abba a kórházba? Végül is hol vagyok? Honnan ismer az a fiú, és a többi, akit a folyosón láttam?